A jamaikaiak is menő szerelésekkel készülnek az olimpiára

A Jamaikai Olimpiai Szövetség és a Puma Londonban is bemutatta, hogy milyen szerelésben láthatjuk majd a 2012-es olimpiai játékokon az ország élsportolóit. A ruhákat a világ legismertebb reggae énekesének, Bob Marley-nak lánya, Cedella Marley és Jamaica sprintcsillaga, a háromszoros olimpiai bajnok, Usain Bolt tervezte. Ők ketten már több, mint egy éve megkezdték a forma-, verseny- és felvonuló dresszek megalkotását, melyek simán képesek felvenni a versenyt Stella McCartney vagy Ralph Lauren olimpiai kollekcióival. Az élénk színű, mintás együtteseket a női és férfi csapat tagjai is viselni is fogják a nyitó- és záróünnepségeken.
“Megtiszteltetés, hogy én tervezhetem hazám mezét. Még azt sem mondhatom, hogy ez egy valóra vált álom, mert soha nem is mertem volna róla álmodni. Középiskolában atletizáltam és a mai napig is a jamaikai atlétikacsapat nagy rajongója vagyok, így az a tény, hogy én tervezhettem az olimpikonok mezét, teljességgel hihetetlen. Nagyra becsülöm, amit a Puma az elmúlt évek során Jamaicában végez, hiszen a Marley család is ugyanezt az “adj-vissza-valamennyit” filozófiát vallja. Azt hiszem, ez az együttműködés legendás lesz” –  nyilatkozta Cedella Marley.

Bob Marley lánya akkoriban vágott bele a ruhatervezésbe, amikor világkörüli turnén járt Ziggy Marley-val és a Melody Makers bandával, melyben testvérei játszanak. Cath A Fire elnevezésű divatmárkája 2001-ben indult, az apja első albuma után elnevezett kollekció javarészt bohém stílusú, élénk mintákkal és színekkel játszó darabokat tartalmazott. Cedella a divattervezés mellett gyermekkönyveket ír és ő a vezérigazgatója az 1965-ben apja által alapított Tuff Gong International kiadónak és a Marley and Company-nak is.

“Nem tudnék Cedellánál jobb személyt elképzelni, aki az olimpiai mezünket megtervezhetné. A Puma jól választott, hogy egy legendás jamaicait szerződtetett. Ő egy fantasztikus tervező és magában hordozza nemzetünk karakterét a Marley családon keresztül. Nagyon megtisztelő és inspiráló lesz úgy futni Londonban, hogy mindez az energia körbevesz” – mondta Usain Bolt.

A világ legtehetségesebb atlétái közé tartozó Boltra már most nagy az érdeklődés, mindenki kíváncsi, hogy vajon 2012-ben Londonban sikerül-e megdöntenie saját rekordját 100 méteren (9:58)  és 200-as váltóban(19:19) és arra, hogy vajon futamgyőzelme után újra táncra perdül-e örömében. A Puma olimpiai felszerelései, lifestyle darabjai, cipő- és kiegészítő-kollekciója világszerte elérhető lesz az összes Puma üzletben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra