Menő vagy ciki az olcsónak álcázott drága hajcsat?

A tervezők valószínűleg nem direkt álcázták a fésűs hajcsatot olcsónak, sőt. A vogue.fr-en kaptuk az arcunkba a hatalmas csat-kampányt, mely azt sugallja, hogy az Alexandre de Paris kiegészítői ékszerként csillognak majd hajunkban, akár egy hercegnőnek.

csat

Hiába azonban a kampány, a termék pont olyan, mint amit bármelyik aluljáró 100 forintos boltjában lehet kapni. Összecsattintható, csiricsáré, színes és kövecskékkel kirakott, azaz ránézésre úgy 200 forint értékű. De csak első ránézésre: ugyanis még az 1,8 centi hosszú csatocska is minimum 36 euróba, azaz 10 ezer forintba kerül. A 10 centi hosszú, igazán piacosnak tűnő csat ára már 58 és 128 euro között mozog, azaz egy egészen egyszerű és inkább ronda, mint elegáns kiegészítőre kifizethetünk akár 17 ezer, vagy 37 ezer forintot is.

Mi csak kapkodtuk a fejünket, de hamar kiderült, hogy miért ilyen magas az "aluljárós" csat ára: mert aranyozott a széle és Swarovski kristályokkal van kirakva, ráadásul állítólag kézzel készül, Franciaországban, „mert megérdemli, hogy kiegészítői különlegesek legyenek” – áll a cég reklámszövegében. A termékismertetőből egyébként kiderül, hogy az aranyozáson kívül természetes gyantával, selyemmel és báránybőrrel, tehát prémium anyagokkal dolgoznak.

Nekünk nem tetszik a csat, az már mindegy is, mennyibe kerül, aki teheti, adjon érte 37 ezret. Attól, hogy szerintünk ciki, ön szerint simán lehet menő a franciáknál épp agyonreklámozott termék. A csatok egyébként Magyarországra is rendelhetők (halleluja!), tehát szavazzon, kíváncsiak vagyunk a véleményére!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek