OFFLINE

Sokkolja a szandálfóbokat gyöngyös gladiátorral!

2012. május 21., hétfő 13:34 |

Amikor áprilisban megnéztük, hogy mit is kínálnak a cipőüzletek, szinte egyetlen szandállal sem találkoztunk. Azóta persze megváltozott a helyzet, és a polcokat elözönlötték a nyári lábbelik, amelyekről mindenkinek megvan a véleménye. Van, aki csak gyerek- és kamaszkorában utálta és van, aki még mindig ellenérzésekkel viseltetik iránta. „Ha mezítláb hordja az ember, akkor koszos lesz a láb, zoknis verziót pedig ugye nem is kell említenem. A sarkakat is szétnyomja, aminek valószínűleg az az oka, hogy többségükben nincs normális talprész. Emellett persze nem is túl esztétikus. A nyitott orr a legzavaróbb, illetve az elején kilógó/kikandikáló lábujjak tudnak nagyon illúziórombolóak lenni. Olyanok, mint a bevágott császárszalonna, ami szétnyílik, mint a kakastaréj” – osztotta meg velünk véleményét a 34 éves Péter, aki természetesen hosszasan idézte a Warpigs Szandál című számát.

Ami divat, az divat, ami szép, az szép

Menő vagy ciki a szandál?

  • 644
    Csak szép lábú nőkön menő
  • 296
    Csak pasikon ciki
  • 444
    Mindig, minden körülmények között menő
  • 101
    Mindig, minden körülmények között ciki

Az ismerősök többsége azért ennél megengedőbb. „Nőkön nem ciki, pasikon szerintem minden olyan kínos, amiből kilátszik a lábujj, de a rövidnadrág cikibb” – nyilatkozta Barbara. Persze nem mindegy, hogy milyen az alany lába. „A ronda körmű, repedt sarkú, körömcipőtől deformált lábfejű nőkön ciki, egyébkent nem” – vallja a 40 éves Gergő. Hasonló véleményen van Eszter is: „Szép lábon a szandál nagyon szexi, ronda lábon ultraciki. Amúgy néha átérzem, milyen lehet szandálfóbnak lenni, például amikor idősebb nőknek (na jó, meg fiatalabbaknak is) kilóg meg lelóg a lábujjuk, az valahogy olyan profán, kicsit ijesztő. Ahogy azok a görbe kis duci húsdarabok, mini körmökkel a végükön mozognak, tekeregnek, mint valami kukacok. Attól meg pláne kivagyok, mikor lelóg a láb a szandálról, mindig azt képzelem, hogy hazaviszi az illető az utca mocskát, aztán azzal beül a kádba, és magára áztatja a koszt. Én azonnal lábat is mosok, miután hazaértem, mert piszkosnak érzem a talpam”.

Mariann sem rajong túlzottan a pántos csodákért: „Akkor veszek fel szandált, amikor fürdőruhát, vagyis nagyon ritkán. Sokan azt mondják, nem rusnya a lábam, de nagyon meztelennek érzem magam bennük.” Lili szerint viszont ez a legmegfelelőbb viselet nyáron: „Engem legalábbis zavar ilyenkor a zárt cipő. Természetesen csak gondozott lábakon, és nem műanyag belsővel, mert attól büdös lesz az ember, izzadt, és csúszkál benne. A műanyag/gumi szandálokról még nem sikerült eldöntenem, hogy menő vagy ciki.”

Ma a szandál a divat, a szandál a nyerő

És most nézzük, hogy mire számíthat az, aki a forró nyári napokat az ellenvélemények dacára szandálban akarja átvészelni. Ha az anyagiakat nézzük, akkor mindenképpen akkor spórolunk a legtöbbet, hogyha egy hipermarketben vásárolunk be, mindenhol van választék egészen divatos darabokból. Sőt, a Tescóban már le is árazták a szandálokat. A középkategóriát a Deichmann képviseli a fast fashion üzletekkel vállvetve, egy tízes alatt itt is tudunk magunknak nyári lábbelit szerezni, a német cipőmárkánál viszonylag divatos, az utóbbi helyeken pedig ultramenő szandálokat. Ha bárhova máshova megyünk, akkor bizony bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, igen, még 52 ezer forintot is elkérhetnek egy ilyen lábbeliért, főleg ha egy olyan ismert divatmárka címkéje van rajta, mint a Desigual.

Ha csak a trendeket nézzük, szintén mindenki megtalálhatja a számítását. Sajnos a gladiátor, ó, pardon római szandálokat (via Deichmann) még mindig nem temethetjük, sőt, már vannak gyöngyös és szegecses változatok dögivel. Mindegy, legalább a páncél- és kamásliszerű bokarészek eltűntek, bár ezek sem teljesen, a Tamaris webshopjában találtunk ilyen „divatos, vagány kialakítású női sarut”. A pántok vastagságát és a színvilágot tekintve sem lehet egyértelmű kijelentéseket tenni, hiszen vannak egészen vékony bőr vagy műbőr cafatokból készült szandálok és vastag, szalagszerű pántokból állók is. A natúr színekkel pedig mindenhol csatát vívnak a rikító árnyalatok. Aki nem tud állást foglalni, annak természetesen készültek kombinált változatok is, de főként a natúr-kék, valamint a natúr-rószaszín kombináció dívik.

Bár idén a műanyag cipők is menőnek számítanak, kevés helyen futottunk bele ilyen szandálokba, a Branch Shoesnál volt pár darab Calvin Kleintól és a Guess-től. Aki nem akar több tízezer forintot kiadni egy tangapapucs és egy szandál méregdrága szerelemgyerekéért, annak ajánljuk az Auchant, ahol 1799 forintért lehet kapni ilyet, és még virág is van rajta. Ez azért is fontos, mert ez a forma idén nyáron megkerülhetetlen, a Tescótól kezdve a Reserveden át a Humanicig mindenhol belefuthatunk.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2012.05.21 15:16:50Los Alamuszi

    Mi a baj egy lábujjal? Mitől undorítóbb, mint a kéz ujjai vagy valakinek az ing/póló alatt domborodó hája?
    Egyébként ha meleg van, hordjon mindenki szandált, akinek normál, egészséges, tiszta, ápolt a lába/körme!
    Mert az igaz, hogy a gombás köröm már nem tartozik senkire, és gáz mutogatni- Még akkor sem, ha tényleg könnyű lábgombára szert tenni).
    És persze ha szandál, akkor ahogy írjátok, ne hordják zoknival, harisnyával, titokzoknival.
    Ja, és egy pasitól sem várom el, hogy ha én nőként hordhatok nyáron lenge szoknyát, nyáriruhát, hogy ő hosszúnadrágban izzadjon mondjuk egy kiránduláson /strandra menet /esti kocsmázáson. (már, ha a bermuda, rövidgatyó nem valami ízléstelen darab és igyekezett alkatának megfelelőt választani belőle)

  • 2012.05.21 15:37:42Mrs.Columbo

    Néha látok nyáron egy-egy Martensest vagy egy veszkó csizmás lányt az utcán a 40 fokban, és csak arra tudok gondolni, hogy ez nem normális. De én kérek elnézést! A cikk felvilágosított, hogy velem van a baj.

    Plumper, kedves kommentelő társam, neked nem kívánok mást, csak hogy tölts el egy délutánt az 50 fokban a Szaharában tetőtől talpig bőrruhában, túrazokniban és térdig érő gumicsizmában. Így garantáltan nem lesz koszos semmid.

  • 2012.05.21 16:15:24Sisa.huka

    Plumper, egyébként minden oké? Akkor viselj csak zárt cipőket egész nyáron, tudod, mint az amish-ok.
    Ha egy nőnek 'nagy a lábfeje', nem hiszem, hogy ne lenne megoldás. Olyan szandált kell találnia, ami előnyös, többet takar. Nyilván nem kellene egy molett, vagy kevésbé előnyös lábfejű nőnek középujjas tangapapucsban mászkálni, van köztes megoldás, rengeteg stílusú, fazonú, takarású szandál létezik, hatalmas a választék. Attól, hogy nem a legszebb vkinek a lábfeje, még nem kell becsomagolt lábbal járnia a hőségben és nyugodtan felvehet szandált anélkül, hogy rémisztgetné a környezetét. Csak meg kell keresni a megfelelő modelt.
    De ne zoknival akarjuk már rejtegetni a lábujjakat, mert az überciki!
    Az ápolt, tiszta láb, a rendben tartott körmök alap kellene, hogy legyenek. Legtöbbször nem a szandállal van baj, hanem az ápolatlansággal, stílustalansággal, pfff...

    Amit utálok a nyári cipők többségében, h semmi talpuk, semmi tartásuk... alig találni átmenetet a holdjáró-kurvás platform és a lapos balerinák/ szandálok között. Teljesen instabilok ezek a lapos cipők, hápog benne az ember lába, idiótán jár benne mindenki, pár óra séta után alig érzed a talpad.

    Szinte vadászni kell a normálisan kinéző, pár centis éktalpú, vagy 5 cm sarkú cipőkre.

  • 2012.05.21 16:21:08Krumpli

    A szandál, nem menő, vagy ciki, hanem praktikus.

  • 2012.05.21 16:28:49Theodoro

    mondjuk, ha a csajok többsége tudna rendesen járni, és nem lenne csámpás, akkor még jól is nézne ki. de úgy, hogy a sarkuk lefordul a szandálról és súrolja a járdát, na úgy nem. ez a vietnámi papucsra hatványozottan igaz.

  • 2012.05.21 16:36:20phaszfej

    Nőknél 175, férfiaknál 185 alatt ciki a szandál. Törpéknek nem áll jól.

  • 2012.05.21 16:48:35Kono

    Eszembe nem jutott eddig, hogy a szandál ciki volna a férfiakon. Jó, ha valakinek gombás a körme és mocskos a lába, akkor csúnya. De egyébként mi a fene ez a cikk?
    Idióták.

  • 2012.05.21 16:49:23phaszfej

    Csupasz lábat egyébként tényleg nem illik mutogatni. Azon jársz, rajta az utca mocska, izzad, gusztustalan. Teszem hozzá, rövidnadrágot is csak gyerekeknek engedném meg. Kultúrember minél kevesebb fedetlen testrésszel megy emberek közé. Aki ezt nem látja be, az a cselédség népes táborához tartozik.

  • 2012.05.21 16:52:31polly graph

    Aki nem makulátlan, az kapjon hőgutát?

  • 2012.05.21 17:34:34Kono

    Jó, hát öltönyhöz nem is.:) sztem aki ettől irtózik, annak nem a lábakkal, hanem magaval van baja, ezt kéne rendezni. Miért lenne ronda? Az én lábam nem ronda. Ha a tied az, ne nekem tiltsd meg a szandált!

  • 2012.05.21 17:45:36bungics

    Inkább ronda lábfejek, mint egyéb olyan testrészek, amire nem vagyok kíváncsi: úszógumik, hurkás hátak, egyebek. Eszméletlen, hogy miket kitesznek emberek.
    Lábak csak akkor rondák, ha ápolatlanok.

  • 2012.05.21 17:50:13T-101

    Személyes véleményem, hogy a világon a legférfiatlanabb dolog a lábujjközös papucs/szandál.

  • 2012.05.21 17:54:55laci_52

    Nyáron egészséges és praktikus viselet mindenkinek.

  • 2012.05.21 18:14:48Parajpuding

    Az a bibi, hogy nagyon sok iszonyatos godzilla lábfejjel megáldott nő is hordja, nagyon-nagyon ritkán lehet látni szépet. Férfin szandál? Még egy sportos túraszandál csak-csak, az is szigorúan a megfelelő helyen és időben, node egy sofőrszandál????
    Dehát mit várhatunk el abban a prosztó kultúrában, ahol a - divatos nevén flip-flop - egyébként pedig vietnámi pacskerben slattyognak emberek a strandon kívül is mindenhová nyáron. Undoritisz.

  • 2012.05.21 18:44:19Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.

    Akkor húzzatok gumicsizmát 40 fokban. Egyéb kérdés?

  • 2012.05.21 18:54:13kukorica-jancsi

    Az életminőségem sokat javult, amióta májustól szeptemberig pólóban, térdnadrágban és szellős szandálban járok, és nevetségesnek tartom és lesz@rom, ha valakinek ez nem tetszik.
    Már nem motivál, hogy szép ruhába járjak-keljek.
    És mi az a sofőrszandál?

  • 2012.05.21 19:21:11tollborzfű

    Hát, engem inkább az irritál, ha a kánikulában valaki zárt szandálban, cipőben, netán ehhez befülledt nájlonharisnyában, titokzokniban mászkál. Undorító lehet a lábszaga... Engem nem zavar a nyitott szandál, se nőkön, se férfiakon. Persze, ha valaki jobban érzi magát 40 fokban zárt cipőben, akkor mászkálljon úgy, de szerintem a normális, ésszerű az, ha a kánikulában valaki nyitott szandálban mászkál. Szerintem semmi ronda nincs a lábujjakban (ha gondozott a köröm, stb).
    Az megint más, ha a bankban nem engedik túraszandálban, vagy vietnámi papucsban grasszálni az alkalmazottakat, viszont az olyan irodákban légkondícionálás van. Ám a banki alkalmazottnak sem tilthatja meg senki, hogy munkaideje lejárata után, felvegye a nyitott a szandálját és abban menjen haza...

  • 2012.05.21 19:30:22tollborzfű

    Ja, amit kihagytam, nagyon régen dolgoztam egy rövid ideig pénzintézetben. Télen, hóban, csizmában mentek a nők, de a bankban reggel átöltöztek, felhúzták a csinosabb cipőjüket. Nos, a bibi az, hogy atöbbségük nájlonharisnyát hordott. Nem kell kánikula hozzá, a női öltözői büdös lábszag, már a folyosón érződött. Női, harisnyás lábtól, akik egész nap abban vannak, büdösebb láb nem is létezik. Ők lehet, hogy megszokták, de valójában baromi büdös. A nájlon, vagy milyen harisnáykat aki kitalálta, az egy nagy idióta volt, vagy még nem tudom eldönteni, hogy nő, vagy férfi gyűlölő ;)
    Szóval, ha kánikula nélkül totál büdös az ápolt női banki alkalmazottak jórészének a lába, akkor milyen bűzt produkál valaki zárt cipőben nyáron a kánikulai utcán? (Vagy a harsinyás nő, egyéb befülledt testrészei, áhh, hányinger...).

    Bennem a nyáron kiskosztümben, zárt cipőben és öltönyben, nyakkendőben, hosszú nadrágban mászkálók, inkább szánalmat keltenek... És isten őrizz, hogy egy helységben legyek velük, mikor leveszik a cipőjüket.

  • 2012.05.21 19:37:20tollborzfű

    Azt sem értem, hogy acikkírónak mi baja a gladiátorszandállal? Abban legalább a nők zöme tud járni! Sőt, inkább húzzon egy túraszandált, ami megfelleően tartja alábat, és járásra alkalmas szandál, mint imbolyogjon a tűsarkain, stb. valaki. Ha valaki vicces nőket akar látni, akkor szálljon le fővárosban az Árpád hídnál a hévről, és nézze meg, hogy a belső macskaköves téren hogyan imbolyognak a csudalábbelikben :D Lehet, hogy überdivatosak, de egyben überröhejesen adják elő a járást.

  • 2012.05.22 01:24:04Dead like Me

    Szandál menő... főleg nyáron +30 fok felett :D
    Akit meg zavar ne nézzen oda.

  • 2012.05.22 07:09:40Perverz Matyesz

    @phaszfej
    Kívánom, hogy egyszer eljuss Bermudába - vagy láss ott készült fényképeket és akkor rájössz, hogy zakó nyakkendő és rövid(bermuda)gatya nem üti egymást.
    És erre a híresen karótnyelt angolok jöttek rá.

  • 2012.05.22 08:50:43A csótány is ember

    Vicces cikk. Nem tudom, mi a gond a szandállal, vagy rövidnadrággal. Sok újdonságot olvastam. Igaz az én hibám, miért olvasok el ilyen női oldalakat, de mintha itt páran valami totál más világban élnének. Szerintem az ilyesmi normál öltözék, a tél csak valami olyasmi amit végig kell kínlódni nagyon felöltözve... a kényelmes öltözék igenis menő :)

  • 2012.05.22 10:05:42Szakyster

    Megjegyzés: Aki annó kitalálta, hogy a szandál/zokni kombó (a világ legpraktikusabb viselete nyáron férfiaknak!) ciki, annak a fejét személyesen tartamán egy hordó izzadságban addig, amíg kiszenved. Uff

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta