Agyagkatonás bodyval indulunk a Triumph nemzetközi versenyén

Akárcsak tavaly, idén is május elején rendezték meg a Triumph fehérneműgyártó cég nemzetközi tervezőversenyének magyarországi döntőjét. Bimbóvillantást ezúttal nem észleltünk, de az időpont mellett azért volt, ami nem változott, például ezúttal is a zsűri tagja volt Léber Barbara, Konsánszky Dóra és Orosz Barbara. Idén ítészként csatlakozott még hozzájuk a 2011-es hazai és nemzetközi győztes, Bódis Boglárka, valamint a Glamour magazin főszerkesztője, Maróy Krisztina.

Míg 2011-ben minden a 125 éves márka és a nőiesség ünnepléséről szólt, idén a sárkány és a pillangó volt a két főmotívum, hiszen 2012-ben Kínában, pontosabban Sanghajban rendezik meg a nemzetközi döntőt, arról nem is beszélve, hogy a két lény között feszülő ellentétet bizonyára remekül ki tudják használni a tervezők. A magyarországi döntőbe összesen 19 pályamű került be. A fiatal tervezők többsége természetesen a legkézenfekvőbb megoldást választotta, vagyis a sárkányok pikkelyes bőrével és a pillangók szárnyerezetével játszott, és szintén nagyon sokan voltak, akik a kínai csomózási technikát alkalmazták, pedig szívesen láttunk volna más, forradalmibb megoldásokat is.

Az eredményhirdetésre Bódis Boglárka átalakított pályaművének és új kollekciójának bemutatója után került sor. A zsűri megosztotta velünk, hogy a szakmabeliek, vagyis a három divattervező teljesen másként bírál, mint a „civilek”. Maróy Krisztina bevallotta, ő valóban nem foglalkozott annyira a pályaművek mögött megbúvó történettel, inkább azt nézte, hogy rá, illetve másokra milyen hatást gyakorolnak a nevezett fehérneműk. Orosz Barbara, aki a Tűsarok című műsora révén végigkövette az alkotási folyamatot, hozzátette, végül olyan pályamű lett a győztes, ami biztosan mindenkit meg fog mozgatni.

A harmadik helyezett a Divatkreátor második szériájában feltűnt László Bea lett, Kerényi Virágnak, akit szintén láthattunk a TV2 tehetségkutatójában, csak a második helyet sikerült megcsípnie, igaz, a zsűrinek nem volt könnyű döntenie a két első helyezés között. A győztes mindenesetre Beke Luca lett Agyagkatona című pályaművével, ami jól rímel a Gombold újra! zsindelyihletésű győztes pályázatára. Szekeres Nóra még a bemutató alatt felolvasta, hogy ki honnan inspirálódott, és itt kiderült, hogy Beke Luca választása azért esett az agyagkatonára, mert ők is a kínai tradíció részeit képezik, és ha messziről nézzük őket, akkor a sok kicsi katona úgy néz ki, mint több ezernyi kis pikkely.

Beke Luca a verseny után elmondta, részben az iskolája kötelezte arra, hogy részt vegyen a pályázaton, de ő is úgy érezte, hogy meg kell mérettetnie magát, ki kell derítenie, hogy van-e helye a divatszakmában vagy sem. Ugyan nagy fehérnemű-mániásnak tartja magát, hiszen több mint harminc melltartója és szettje van, nem gondolta, hogy valaha bodyt kell majd terveznie. „Annyira piciny tér áll a rendelkezésünkre, és nagyon kell figyelni arra, hogy a hangsúlyok ne tolódjanak el, ne alkalmazzunk túl sok anyagot, túl sok színt” – nyilatkozta a Díványnak a Modart Művészeti és Divatiskola diákja.

Az idei verseny központi témáját egyébként eleinte nem érezte magáénak, de amint belefogott a munkálatokba, megváltoztak a dolgok. „A tervezést februárban kezdtük el és pár hét állt a rendelkezésünkre. Ezután kiválasztottam az anyagot, és napról-napra tökéletesítettem a formát, a technikát. Ez körülbelül két hónap volt” – tette hozzá. És hogy mi lesz az októberi döntő után? „Szeretnék lediplomázni és egyetemre menni. Egyelőre még nem érzem készen magam arra, hogy saját márkám, kollekcióm legyen, de ennek is eljön majd az ideje. Nagyon sokat kell tanulni, és én még csak másfél éve járok iskolába, előtte nem is nagyon tanultam még rajzolni sem. Több év kell ahhoz, hogy valaki megtalálja a helyét a divat világában. Az is lehet, hogy nem tervezőként, hanem háttérmunkásként dolgozok majd.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek