Újra nyitva a legismertebb cipőkiállítás

Újra látogatható a Northampton Museum and Art Gallery híres cipőkiállítása, ahol több mint 12000 pár lábbelit tekinthetnek meg az érdeklődők. A múzeumot még 1884-ben építették, és nemrég 310 ezer fontot költöttek arra, hogy sokkal látogatóbarátabb legyen - írja a BBC. A Múzeumi, Könyvtári és Levéltári Tanács (Museums, Libraries and Archives Council, MLA) szerint ez egy nemzetközi és nemzeti jelentőségű intézmény.

Brandon Eldred kiemelte, hogy Northampton még mindig jelentős a cipőkészítés szempontjából, és a helyi tervezők és cipészmesterek a világ legjobbjai között vannak. Persze hasonló véleményen van egy helyi cég, a Jeffery-West egyik alapítója, Guy West is, aki újra megnyithatta a múzeum kapuit. „Az itt látható gyűjtemény mindig is nagy hatással volt ránk, a munkánkra. Jó lenne, ha minél szélesebb közönség megismerhetné ezt a kincsesbányát” – tette hozzá.

A múzeumban számos ismert ember lábbelijét is kiállították, többek közt megtekinthető az a bakancs, amit Elton John viselt a Tommy című filmben, valamint David Beckham autogrammal ellátott focicipője is ott hever az egyik vitrinben. Emellett a tárlat újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy Vivienne Westwood rajong a viktoriánus divatért, az egyik kiállított lábbelije ugyanis nagyon hasonlít egy korabeli gyógycipőre, ami szintén a gyűjtemény részét képezi.

A kiállítási tárgyak közül egyébként az a legnépszerűbb cipő, amit még az 1950-es években készítettek egy Jumbo nevű elefántnak. A lábbelit egy helyi cég készítette, bőrből és vászonból. Az állatnak azért volt szüksége erre a kiegészítőre, mert valamivel meg kellett védeni a lábát, amikor diákok újrajátszották a pun háborút, és neki is át kellett kelnie az Alpokon.

Oszd meg másokkal is!
Mustra