Méregdrága lufiruhákba bújtattak kínai modelleket

Szeptember harmincadikán Kínában, Wuhan városában rendkívüli divatbemutatót tartottak, ahol minden ruha lufiból készült. A nem túl durranásbiztos, de nőies és színes kreációkat három művész, a holland Guido Verhoef, az amerikai Gary Ledbetter és a japán Rie Hosokai alkotta.

Voltak estélyik, mini – és koktélruhák is, és a készítők több méretű lufit is felhasználtak a ruhák megalkotásához. A kreációk viselését nem ajánljuk azoknak, akik minél soványabbnak szeretnék mutatni magukat, ugyanis a felfújt lufikból készült holmi értelemszerűen sokat vastagít tulajdonosán.

Rie Hosokai, akit egy belgiumi luftballonfesztiválon díjjal is jutalmaztak, egy korábbi interjúban elmondta, méretre igazításkor bizony nem könnyű eltalálni, hogy mennyi levegővel kell felfújni a lufikat – írja a Reuters. Ja, és persze lehet, hogy az alapanyag olcsó, de aki akar egyet a különleges ruhák közül, annak bele kell nyúlnia a pénztárcájába: Hosokai kreációinak ára 150 000 és 300 000 jen (kb. 440 és 900 ezer forint) körül mozog, de volt egy ruhából, egy fejdíszből és egy csokorból álló szett, ami 1 millió jent (kb. 3 millió forintot) ért. Egy ruha egyébként 24 órát bír, utána elkezd leereszteni.

Egyébként már Kate Middleton, azaz most már Katalin hercegné menyasszonyi ruhájának is megalkották a lufimását – írja a DailyMail. Thelma Levett kellően elszánt volt ahhoz, hogy ötezer luftballonból elkészítse lánya, Vicky esküvőjére a Sarah Burton kreációjának az olcsóbb és viccesebb változatát. Levett egyébként gyakorlott lufihajtogató, és már korábban is készített ruhákat két lánya számára, és az a nagy álma, hogy egyszer majd Lady Gaga számára is készít egyet. Hajrá!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek