Az ön testképére is káros a Photoshop?

Zanza!

Egy amerikai orvosi szövetség, az American Medical Association aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a retusált fotók milyen káros hatással lehetnek az emberek – főként a gyerekek és fiatalok – testképére. Egyúttal arra kérik a reklámügynökségeket, hogy a megfelelő szervezettel együttműködve dolgozzanak ki irányelveket a hirdetésekkel és reklámokkal kapcsolatban – írja a New York Daily News. „Meg kell akadályoznunk, hogy a gyerekek és tinédzserek olyan modelleket lássanak a reklámokban, a hirdetésekben, akiknek a külsejét túlzottan nagy mértékben, természetellenessé retusálták” – nyilatkozta az AMA egyik tagja, Barbara McAneny.

modell

McAneny nyilatkozatában arra a 2009-es Ralph Lauren hirdetésre is tett egy utalást, ami óriási botrányt kavart. Filippa Hamilton-Palmstiernának egy alapos retusálás után a feje szélesebb lett, mint a csípője. "Az elmúlt 42 évben olyan márkát építettünk, amely a minőségen és becsületességen alapult. Most azonban kivizsgálva ezt az esetet azt tapasztaltuk, mi vagyunk felelősek azért a szegényes képszerkesztésért és retusért, aminek egy rendkívül torzított női test lett az eredménye. Tisztában vagyunk a hibával, és a továbbiakban jobban odafigyelünk arra, hogy a márkánkat megfelelő művészeti alkotásokkal reprezentáljuk" – védekezett a cég.

Persze nemcsak az Egyesült Államokban fedezték fel ezt a problémát: 2010-ben Kate Ellis, az ausztrál Ifjúsági Minisztérium vezetője egy olyan kritériumrendszer kidolgozásán fáradozott, amely a testképet negatívan befolyásoló tényezőket iktatná ki a divat világából, a szépségiparból. Szépen lassan a szerkesztők, tervezők és fotósok is kezdenek behódolni az új irányzatnak, igaz, általában csak kísérleti jelleggel, pedig egy felmérés szerint kelendőbb egy magazin, amelyben átlagos nők szerepelnek, és nyilvánvalóan az utómunkák során viszonylag kevés módosítást végeznek a fotókon.

És ön szerint hogy van ez? Befolyással vannak a retusált modellek arra, hogy gondol saját testére? És ha van gyereke, neki mit mond a cérnavékonyságú látványról?

Blogmustra