Lilu Balkán Barbie-ként ünnepelte az utolsó adást

Több mint hat hónap után véget ért az alekoszos párkereső show-val megnyújtott Való Világ 4. Ennek örömére Kovalcsik Ildikó Lilu póthajjal vezette le az utolsó adást, két perccel a vége után pedig már meg is vált az idegen anyagtól.

„Egy ilyen hét hónapos munka végén, a leges-leges-legutolsó adás alkalmával mindenki elengedett mindent, és megpróbált a maga módján búcsúzni ettől az óriási vállalástól. Egy picit olyan volt ez, mint egy ünnep, amikor kipróbálsz valami újat” – magyarázta a Velvetnek a műsorvezető, aki már nem is emlékszik arra, ki vetette fel a póthajat, mindenesetre még az adás előtt egy órával sem tudta eldönteni, jó ötlet-e a viselése.

„Nem tudtuk, hogy érteni fogják-e ezt az emberek, merthogy mint a műsorban minden, ez is idézőjelbe van téve. Nem gondoltuk ezt véresen komolyan, poénnak fogtuk föl, én meg úgy gondoltam, hogy jó, mi történhet, próbáljuk ki.” A póthajat nem varrták, csak rácsatolták az eredetire, Lilut pedig nem zavarta különösebben. Megtartani nem szerette volna, mert a természetesség híve, így ha hosszú hajra vágyik, inkább megnöveszti – így volt ez 5-6 évvel ezelőttig is, amikor aztán úgy döntött, levágatja. „Szegény anyukámnak is elég fura volt, de mi viccesnek találtuk. Valaki azt mondta, hogy olyan voltam, mint egy helyes kis Balkán Barbie, és ez szerintem mókás – néha el kell engednie magát az embernek, főleg, hogy valami nagyon fárasztó, nagyon nagy dolgon vagyunk túl.”

Ön szerint hogy jobb Lilu? Póthajjal vagy nélküle?

Oszd meg másokkal is!
Mustra