Mégis bemutathatja a szőrméket Szöulban a Fendi

Mégis megtarthatja szőrmékkel teli bemutatóját a Fendi június 2-án a dél-koreai Szöulban: a város vezetése egy ideig ellenállt a Fendinek, mondván, állatvédőik nem vennék jó néven a bundás divatshowt, de úgy tűnik, most mégis engedélyezik a bemutatót. Ettől függetlenül tiltakozó megmozdulások biztosan lesznek – írja az Independent.

A Fendi eredetileg 40 szettet akart bemutatni, ebből 20-ban bundát adtak volna a modellekre – nem tudni, végül mennyi szőrmét vonultatnak fel, de az biztos, hogy meg tudtak egyezni a várossal, és megtarthatják bemutatójukat. „Megígérték, hogy a közönség számára elfogadható bemutatót csinálnak, mivel nemzetközi szinten is meg akarják őrizni szavahihetőségüket, elfogadtuk az ajánlatukat. A bemutatót megtartják a tervezett időpontban” – mondta a lapnak az önkormányzat egyik munkatársa.

Az állatok jogaiért küzdő szöuli csoport azonban a Fendi termékeinek és showjának bojkottjára szólította fel az állatvédőket: „Menjünk együtt, hogy minél több emberhez eljusson a Fendi kegyetlenségének híre: a cég már közel 100 éve áldoz fel állatokat a bundáihoz!” – írja a Coexistence of Animal Rights on Earth nevű egyesület.

A rendezvény a Fendi legnagyobb, az őszi/téli kollekciót felvonultató divatbemutatója a térségben, összesen 1200 ember hivatalos az eseményre, melyet egy, a Han folyón újonnan épített mesterséges szigeten tartanak majd, közterületen: a show-val reklámozzák a szigeten megvásárolható területeket.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek