Kinek áll jobban az ugyanolyan ruha?

Ezen a héten is be tudjuk mutatni, milyen az, amikor a sztárok, illetve stylistjaik kicsit mellényúlnak, és pár hét, jobb esetben pár hónap eltéréssel egy-egy ismert, népszerű tervező, divatcég ruhája több celeben is feltűnik. Egyelőre még nem sikerült kiküszöbölni azt, hogy ne történjenek ilyen divatbalesetek. Múlt heti összehasonlító anyagunk után íme a következő. Nos, kinek áll jobban az ugyanolyan ruha?

Christina Aguilera vs. Ali Larter

Kinek áll jobban?

A 30 éves énekesnő vörös ajkakkal és cipővel, óriási szempillákkal, nagyon szőkén és egy fekete alapon fehér pöttyös, Dolce&Gabbana ruhában jelent meg az NBC egyik rendezvényén a minap. Pár héttel megelőzte őt a Hősök című sorozatban szereplő színésznő. Ali Larter, aki tavaly decemberben adott életet első gyermekének, a Shine On Awards kedvéért vette fel a ruhát, igaz, ő inkább fekete cipőt választott hozzá, és a sminkje is jóval szolidabb volt.

Camilla Luddington vs. Kristin Cavallari

Kinek áll jobban?

Kristin Cavallari neve főként azoknak mondhat sokat, akik figyelemmel kísérték az MTV-n futó Laguna Beach című sorozatot, illetve annak folyományát, a The Hills című műsort. Ő már tavaly januárban vígan pózolt Nave rikítóan rózsaszín ruhájában, amelynek mását Camilla Luddington brit színésznő májusban a Maxim Hot 100 alkalmából vette fel. Az ominózus ruhadarab egyébként nagyon népszerű a hírességek körében, ugyanis tavaly még a High School Musical egyik szereplője, Monique Coleman is ebben a 420 dolláros holmiban jelent meg. Igaz, a javára írandó, hogy ő volt az első a sorban...legalábbis a StyleBistro szerint.

Uma Thurman vs. Kerry Washington

Kinek áll jobban?

Mindkét színésznőnek ugyanarra a Louis Vuitton-ruhára esett a választása, amikor a közelmúltban meg kellett jelennie a nyilvánosság előtt. Uma Thurman Cannes-ban öltötte magára az ominózus kreációt, amikor egyik nap Robert de Niróval vacsorázott a Martinez Hotelben. Kolléganője viszont egy washingtoni eseményen, a Fehér Házi Tudósítók Társaságának Bálján jelent meg egy ugyanolyan ruhában. Szemmel láthatóan egyikük sem akarta túlzottan látványos és feltűnő kiegészítőkkel elvonni a figyelmet a gyönyörű ruháról.

Meghan Cain vs. Catherine Zeta-Jones

Kinek áll jobban?

Meghan McCain amerikai újságíró, aki egyúttal a korábbi elnökjelölt, John McCain lánya egy Alexander McQueen-kreációban jelent meg április végén a Time 100 Gálán. Az eseményre egyébként fodrásza, Josh Rupley kísérte el a 26 éves bloggert. Catherine Zeta-Jones alaposan megelőzte McCaint, hiszen ő tavaly júniusban viselte az egyszerű, de nagyszerű fekete ruhát. A színésznő éppen az egyik New York-i színházból távozott szüleivel és kutyájával, amikor lefotózták ebben a kreációban.

Oszd meg másokkal is!
Mustra