Cindy Crawford sajnálja a mai modelleket

A 80-as 90-es évek szupermodellje szerint manapság sokkal nehezebb a modellek élete, mint valaha. A mai kifutó- és fotómodelleknek borzasztó soványra kell koplalniuk magukat, ráadásul rengetegen vannak, nagyon nehéz kitűnniük a tömegből.

„Épp most láttam a CoverGirl hirdetést Taylor Swifttel: manapság nagyon nehéz egy modellnek ilyen munkát megkaparintania! Nem elég, ha szép vagy, énekelni és színészkedni is kell. Az egyszerű modelleknek nem sok munka marad. Ráadásul, amikor én modellkedtem, a 38-as méret normálisnak számított, most meg 34-es, 32-es méretet várnak el” – mondta Crawford a Daily Mailnek.

„Már nem úgy nézek ki, mint 20 évesen, nincs is rá szükségem. Néha eszembe jut, hogy de jó lenne, de olyankor arra gondolok, mekkora öröm, hogy látom a gyerekeim felnőni, és boldog házasságban élek” – tette hozzá a modell, akinek saját karrierjénél már fontosabb, hogy 9 éves lányának egészséges testképe legyen.

20090000 zaf d20 006

„A gyerekek nem abból tanulnak, amit elmondasz, hanem abból, amit csinálsz. Látják, hogy én és a férjem egészségesen élünk, tornázunk. Nem akarom, hogy a lányom azt gondolja, ahhoz, hogy egészséges, szép legyen, mindig meg kell magát fosztania az apró örömöktől: ha fagyizni megyünk, akkor sose mondom azt, hogy jaj, én ilyet nem ehetek! Inkább kérek magamnak is” – osztotta meg a lappal nevelési elveit a 40-es éveiben járó Crawford, aki még mindig rengeteg munkát kap. A modell véleményét egyébként a divattervező Hervé Léger is osztja, szerinte a mai modellek unalmasak – és soványak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra