Sörböjt: csak folyékony kenyéren él húsvétig

Jó pár éve már, hogy minden nagyböjtben valamikor menet közben írok egy posztot ebbe a blogba az önmegtartóztatásról. Arról, hogy milyen a húsvétot megelőző 46 napot hús, cukor vagy éppen zene nélkül végigcsinálni. Az én korábbi kísérleteimnél sokkal eredetibb ötlete volt az amerikai J. Wilsonnak, aki úgy döntött, idén mindenféle ételről lemond a böjt hat és fél hetére, és csak folyékony kenyéren fog élni.

A sörböjt annyiban azonban nem eredeti ötlet, hogy bizonyos német szerzetesek a XVII. század környékén ezzel az étrenddel csinálták végig a nagyböjtöt. Wilson tőlük vette az ötletet, sőt, nemcsak az ötletet, hanem a receptet is. A 46 napos kísérlethez ugyanis nem a közértben vásárolt be néhány rekesszel, hanem egy magánfőzdében készíttetett néhány hordónyit az általa Illuminatornak nevezett italból. Ennek a receptje származik a német szerzetesektől, és ez a saját készítésű sör természetesen jóval kalóriadúsabb és táplálóbb, mint a kereskedelmi forgalomban kapható sörök.

Wilson tehát a múlt hét szerda óta nem vett magához semmi mást, csak napi néhány korsó sört, meg persze vizet. Naponta frissülő blogján arról számol be, hogy sokkal könnyebben megy a sörböjt, mint gondolta volna. Az első három napban ugyan fájt a feje (a kávéról lemondásnak is ugyanez a legrosszabb hatása), de aztán ez elmúlt, és testtömegéből is csak kb. 5 kilót vesztett az első héten, azóta állandó a súlya. Nincsenek különösebb éhségrohamai, nem gyengült le egyáltalán, és “ami a vécézést illeti, ott továbbra is működik minden”. Ezek szerint nem véletlenül nevezik a sört folyékony kenyérnek.

Bár több tévé- és rádióműsorba bekerült már az elmúlt alig két hét alatt, Wilson természetesen nem feltűnési viszketegségből kezdte és csinálja a sörböjtöt, hanem a gyakorlattal az önmegtartóztatás spirituális vonatkozásaiban próbál elsősorban elmélyülni - az alábbi videón meg lehet nézni, milyen formában volt a kísérlet ötödik napján. Ön tart valamilyen böjtöt idén tavasszal?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek