OFFLINE

Vért és zsírt az arcba

2011. március 10., csütörtök 08:12

Vámpírfeltöltésként és vámpír-arcfelvarrásként is reklámozzák azt az új szépségklinikai eljárást, amelynek lényege, hogy a páciens saját vérét injektálják az arcába. A kisimult bőrre vágyóktól vért vesznek, azt egy speciális centrifugába helyezik, szétválasztják a vérlemezkéket és a bőr alá juttatják őket, hogy serkentsék a kollagéntermelést.

Előtte, utána
Előtte, utána

Egyes orvosok arra esküsznek, hogy akár 18-24 hónapig is látható a vérinjekció hatása, mások szerint hivatalosan semmi bizonyíték nincs arra, hogy ilyen sokáig tartana. Maga az eljárás amúgy egyéntől függőn 900-1500 dollárba (174 ezer – 290 ezer forintba) kerül.

A Selphyl nevű módszert 2009-ben kezdték el használni az Egyesült Államokban és körülbelül háromszáz orvos alkalmazza, számol be a New York Times. Egy tévéműsorban például dr. Drew Ordon, a módszer iránt elkötelezett orvos azt mondta, páciense arca látványosan felfrissült a beavatkozás után, igaz, róla zsírt is csapoltak, és azt is az arcába juttatták.

Ön szerint jó dolog a Selphyl?

  • 60
    Biztos jó, kipróbálnám
  • 76
    Lehet benne valami, nem tudom
  • 122
    Ha működik, akkor sem próbálnám ki
  • 219
    Ez is csak egy trükk a pénzszerzésre
  • 773
    Ezek beteg állatok

Joan Sarlo, egy 56 éves asszony, miután rajta is végrehajtották a vérinjekciót, a New York Timesnak azt mondta, a lehető legjobban akar kinézni, a lehető legtermészetesebb módon. „Mi lehetne jobb erre, mint a saját vérünk?” - fogalmazott.

A módszert alkalmazó orvosok egyetértenek vele, mondván, a saját testünkből vett feltöltőanyagok ritkábban járnak kellemetlen mellékhatásokat, mint a szintetikus töltelékek. Már csak az a kérdés, hogy van-e értelme a vérinjekciónak. Dr. Phil Haeck, az Amerikai Plasztikai Sebészek Társaságának elnöke szerint az égvilágon semmi. Önök szerint?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.03.10 09:29:28Bogoj

    mi tagadás, előtte jobban nézett ki...

  • 2011.03.10 11:22:19gegger

    meg emberibben

  • 2011.03.10 11:22:39Dövan

    Melyik a szép?

  • 2011.03.10 11:23:24ju offa

    UGYE? :D

  • 2011.03.10 11:25:05gk

    Azt hittem felcserélték a képet, de az eredeti cikkben is így van:[link]

  • 2011.03.10 11:27:06gregorik

    előtte milf volt, utána pfffff

  • 2011.03.10 11:28:06Monster

    Hát, a második képen úgy néz ki, mintha valami baja lenne, rossz a színe és szerintem még a ránc is több lett rajta :D

  • 2011.03.10 11:29:44renhoek

    Már nem kell sok hozzá, hogy a nők bevállaljanak egy teljes test csonkolást, csak a gerincvelő és az agy maradna. Ezek után átültetnék a központi idegrendszert egy másik testbe. Vagy egy szintetikus testbe.

    Az oroszok már megcsinálták anno:[link]

    A japánok egerekkel és majmokkal kísérleteznek.

    A következő pedig a szépítkezni vágyó nők serege lesz...(Vagy a US ARMY)

  • 2011.03.10 11:31:27Kismac

    Milyen bizonyítékok támasztják alá, hogy a kicentrifugázott vér serkenti a kollagén termelődést? Ezt hiányolom a cikkből.

    Egyébként SZVSZ (bár nem vagyok tudós): éppen a kollagéntermelődést kellene a bőrben serkenteni, amikor idősebb az ember, hiszen ez csökken az öregedéssel...

  • 2011.03.10 11:32:27Fém_Fatál

    Nidda, a Nyugdíjvédelmi Nagyasszony! Nem hiába szíjják a vérünket, egész felpüffedt tűle, mint szunyog a KISZ-táborban.

  • 2011.03.10 11:36:10Nivea

    Jó ez a cucc, még a szemszínt is megváltoztatja. minek színes kontaklencse..!:))

  • 2011.03.10 11:37:45Bogoj

    a második képen olyan, mint egy vámpír, aki éppen jól megszívta magát vérrel...

  • 2011.03.10 11:42:15Martian

    Nem látok érdembeli változást a képek között... és persze akkor már jobb lenne, ha sportolással élénkítené a vérellátást, az másra is jótékonyan hat.

  • 2011.03.10 11:44:46johevi

    És ez most tényleg szebb?

  • 2011.03.10 11:48:30dobrogi

    most akkor a masodik kep az elso? :)

  • 2011.03.10 11:49:22Raszputyinka

    renhoek: ez mi???? Sose hallottam róla és iszonyat fasza! Mit tudni erről azon kívül,ami az oldalon van?

  • 2011.03.10 11:50:52장현승 사랑해요

    masszázs.

    egyébként meg randább lett.

  • 2011.03.10 11:53:237esbusz

    Hallottam egy új eljárásról, híg fost kell beinjekciózni a bőr alá, és örökre fiatal lesz a páciens. Kicsit büdös lesz, de hát ez nem nagy ár. Brit tudósok szerint valóban hatásos a módszer, főleg ha kiegészítik egy un. húgy kúrával. Minden reggel 2dl friss pisát meg kell inni és a bőr 20 évet fiatalodik.

  • 2011.03.10 11:54:29magyar ember teli szájjal

    Depressziós mamából lett egy lófejű gülüszemű? Hol lehet befizetni?

  • 2011.03.10 12:03:03benta

    Az első képen kevesebb a ránca, és nem olyan karikáés a szeme. Szerintem csak tesztelik az olvasót, hogy mindent bevesz -e?

  • 2011.03.10 12:05:28Ember maradok

    mit kell látni? vagy ez is olyan mint szilikon műtét után,amikor duzzadt csecsekkel izgatják a népet? lehet vártam volna még a fotózással.
    kívánom, hogy legközelebb nyaktól lefelé modellkedjen.

  • 2011.03.10 12:05:38fionna

    elég az is, ha minden nap 3dl páleszt, 3 sörrel befecskendez a szájába, fél év múlva így néz ki garantáltan...holdvilágarc...

  • 2011.03.10 12:08:12Ember maradok

    7esbusz!

    elfelejtetted a medveckit felhozni példának.
    :)))

  • 2011.03.10 12:10:55XXXXXXX

    monnyuk régebben a bőr alá juttatott vért csak szimplán véraláfutásnak nevezték és a pofonnak nevezett kezdetleges műtéti eljárás eredménye volt.
    Szépséget csak relatív értelemben hoz, a megfigyelések szerint, a páciens egészen mexépűl ha a ronda lila-sárga folt és a duzzanat végre elmúlik. Ezt a köztes, úgynevezett, alaposan helybenhagyott (v.ö. családon belüli erőszak) állapotot hivatott prezentálni a kettes számú kép is
    :)

  • 2011.03.10 12:12:47Advergaming

    Sziasztok!

    Előre is elnézést kérek mindenkitől az OFF miatt, egy kis segítséget szeretnék kérni a barátnőm szakdolgozatához.

    A téma ADVERGAMING (termékelhelyezés a játékokban), egy pár perces kérdőív kitöltésében kérném a segítségeteket.

    [link] (nem reklám, nem MLM, csak a Google Docs-os link baromi hosszú :DDD)

    Hálásan köszönöm minden kitöltőnek és még egyszer elnézést az OFF-ért!

  • 2011.03.10 12:13:05renhoek

    Raszputyinka:
    Gondolom a szovjetek valami kutyarobot fegyvert akartak kifejleszteni. Ha jól rémlik egy ideig még élt a kutya feje, a gépek segítségével (már akkor...)

    Most pedig majom fejével csinálták meg, csak mivel a gerincét is levágták, ezért lebénult. Viszont sokáig élt még a gépeken.

    Itt magyarországon 2 egyetemen is foglalkoznak ilyen kutatásokkal BME, Pázmány ITK (ember és gép összekapcsolása) elképzelhető lesz pár évtized múlva, hogy pl a haldokló testű, de ép aggyal rendelkező emberek is tovább folytassák az életüket egy ilyen mesterséges testben, vagy létfenntartó szekrényben. itk-n láttam egy olyan fotót ahol a nőnek a levágott karja helyett már robotkar volt. Lesznek itt érdekes dolgok...

    Tény, hogy elég morbid.

  • 2011.03.10 12:19:55venszivar

    Nézem,nézem,de semmivel nem jobb!Sőt,mintha felpuffadt alkesz lett vóna belőle,miatta.Vagy elkeseredésében elkezdett inni,alkalmazkodik a kinézettségéhez.

  • 2011.03.10 12:24:33Murderface

    Szerintem csak annyi különbség van a két kép között, hogy a másodikon már alkoholista :D

  • 2011.03.10 12:24:39Austin.

    „Mi lehetne jobb erre, mint a saját vérünk?”

    Például a hialuronsav.

  • 2011.03.10 12:36:28kitbits

    @kismac: amint lesz időm, utánajárok a kérdésnek, köszi a felvetést.

  • 2011.03.10 12:41:09Wittorio1980

    mindkét képen szarul néz ki, melyik volt utána a bal oldali?

  • 2011.03.10 13:10:45Thomas77

    Az első képen jól néz ki, a második kép egy látlelet, miután felpofozták :)

  • 2011.03.10 13:27:01Rokkantnyugdíjaspornósztár

    Elméletileg a vérlemezkék tartalmazzák a PDGF (platelet derived growth factor) nevű szöveti növekedési faktort, ami serkenti a fibroblastokat. Ők termelik a kötőszövetben a kollagént. Lehet, hogy hatásosabb lenne direkt PDGF-et adni.

  • 2011.03.10 14:01:55Raszputyinka

    renhoek: köfi. Azért ez elég meredek...Bokám lefosom,ha ilyen hadsereget csinálnak...rémület,de azért érdekes.

  • 2011.03.10 17:21:17Peregri Nusi

    2011.03.10 12:10:55XXXXXXX
    :DD

    ..tehát elmondhatjuk itt is, azt ami tudományban oly gyakran elhangzik: " már a rómaiak is...."

  • 2011.03.10 19:01:58biciklismanci

    viccparádé...ez olyan, mint a császár új ruhája! LOL

  • 2011.03.10 20:54:51jrgen

    ez csak vmi ellenkampány ugye? vagy valaki komolyan ezzel akar eladni egy terméket?? huuu..

  • 2011.03.11 12:01:59Oleg Gontar

    Ezt a szint es puffedest estenkenti rendszeres italozassal is el lehet erni.

  • 2011.03.11 12:04:13Oleg Gontar

    @renhoek: mar regota tudom, es ki is blogoltam hogy Steven Hawking agya egy uborkasuvegben fog lebegni taplalo folyadekban, es o iranyitja majd a foldet.

  • 2011.03.11 14:06:18neccharisnyás útonálló

    Most akkor vért sprickolnak a bőre alá, amitől olyan lesz, mintha vérömlenye lenne az arcán. Azt szerintem olcsóbban is elintézheti, ha összeáll egy bikanyakú, fukszos, kopaszra gyúrt, terepjárós gengszterrel.

  • 2011.03.12 21:23:43cherry11

    akármelyik lehet előtte és utána is.

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta