Tóth Vera megszabadult hosszú loknijaitól

A korábbinál jóval rövidebb hajjal látható azon a fényképen Tóth Vera, amit a napokban töltött fel magáról a Facebookra. Szó sincs azonban hajvágásról, mindössze a póthajától vált meg, amire azért volt szükség, mert hét évvel ezelőtt, a Megasztár alatt teljesen szétroncsolódott a haja. „Időközben a sajátom is megerősödött, így nemrég leszedtük a póthajat, és úgy döntöttem, hogy jobb, ha így marad” – magyarázta a Velvetnek az énekesnő, aki épp a húgával gyakorolt egy fellépésre, amikor utolértük telefonon.

„Jól érzem magam a bőrömben, talán ennek tudható be az is, hogy megszabadultam a póthajamtól, hiszen már nem érzem azt, hogy plusz dolgokra lenne szükségem ahhoz, hogy elfogadjanak az emberek. Nem hordok már hatalmas mintás ruhadarabokat, inkább a visszafogott eleganciára törekszem. Rájöttem, hogy nincs szükség ezekre, én így vagyok Tóth Vera, ahogy vagyok, nekem a zene a hitvallásom. Természetesen az ápoltság, az igényesség és a szépség nagyon fontos, de én elsősorban nem a külsőmmel szeretnék hódítani, hanem inkább azzal, amit a színpadon csinálok” – indokolta a váltást az énekesnő. A kiegyensúlyozottságához és a jó közérzetéhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt években összesen több mint húsz kilótól szabadult meg.

hajas450
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek