Lady Gaga feketére festette a feje közepét

A precízen összeállított divatstílusáról híres-hírhedt Lady Gaga ismét bebizonyította, hogy nem a trendet, hanem a saját elképzeléseit követi, pedig most még csak nem is sokkolt pucér seggel, óvszer szettel vagy papírzacskóval a fején, sőt, ezúttal a platformcipőt sem erőltette. Az énekesnő a napokban töltött fel magáról egy fényképet a Twitterre, amin hátratűzött, feketére festett frufruval és hosszú, hegyes, sötétvörös körmökkel, sőt, inkább karmokkal pózol. Lady Gaga extrém megjelenését tekintve aligha lehet meglepő, hogy az énekeső nem a téli vagy a nyári körömlakktrendnek megfelelő színt választott magának, hanem inkább maradt a vagány, merész és feltűnő megoldásoknál. Igaz ez a hajára is, pontosabban a hátratűzött frufrujára, ami ezúttal fekete festéket kapott a hidrogén mellé, ám ez a kivitelezés még mindig jóval klasszikusabb, mint a korábbi rózsaszín, ősz vagy sárga frizura.

Fotó: twitpic.com
Fotó: twitpic.com

„A divatban nincsenek határok, soha semmi sem túl sok” – magyarázta filozófiáját egy divattervezőnek. Hosszas próbálkozás után, 2008-ban debütált az énekesnő Just Dance című videóklipjével, amiben körme még szolid és visszafogott volt, a mostani sötétvörössel ellentétben fekete hálóminta díszítette. Gaga később a strasszokkal próbálkozott, majd, amikor latex – és bőrruhákat kezdett viselni, a fémesre-fényesre lakkozott köröm mellett tette le a voksát.

Oszd meg másokkal is!
Mustra