Másodpercenként 350 ezer Ft-ba került Marc Jacobs divatbemutatója

Legalább 1 millió dollárba (azaz kb. 200 millió forintba) került Marc Jacobs legutóbbi divatbemutatója, amit a most zárult New York-i divathéten tartottak, és ahol a fenti fotó készült. Az adatot Robert Duffy, az amerikai divattervező üzlettársa árulta el a New York Timesnak. A lap ebből úgy számítja, hogy a 2011-12-es ősz-téli szezonra tervezett ruhákat bemutató műsor másodpercenként 1750 dollárba, azaz kb. 350 ezer Ft-ba került. Másodpercenként, és ebben a ruhák előállítási költsége természetesen nincs benne.

A kíváncsiak számára egy kicsit részletezték, hogy akkor mi adja ki ezt a csillagászati összeget. A mindössze kilenc és fél percig tartó bemutató díszletét például Kaliforniából hozatták, így rakták össze a kifutót és a hátteret. A műsorban 63 modell tűnt fel, őket 70 öltöztető öltöztette, 50 fodrász fésülte és 35 sminkes festette ki. Ehhez képest már bagatellnek tűnnek az olyan költségek, hogy például csak a modellek frizurájának elkészítéséhez 36 ezer forint értékben használtak fel igazi emberi hajból készült póthajat.

Mivel az esemény lebonyolításához egy rendezvényszervező cég is kellett, elmondható, hogy a divatbemutatón összesen kb. 250 személy dolgozott. Hogy mire ment el az egymillió dollár, az alábbi videón is megtekinthető.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek