Rihanna virágágyásnak, Jessie J szexi boszinak öltözött a Brit Awards kedvéért

Kedden, azaz február tizenötödikén rendezték meg a Brit Awards zenei díjátadó gálát a londoni O2 Arénában. Akárcsak más hasonló gála esetében, most is bőven akadtak vendégek, akiknek a ruhájából egy remek galériát lehet összeállítani. Rihanna a rendezvényen  természetesen a tőle megszokott módon kicsit merészebb göncben lépett fel, de a bevonuláskor és a sajtószobában viszonylag sok anyag fedte a testét. Míg a korábbi eseményeken hanyagolta az élénk színeket, most 180 fokos fordulatot vett rikító színű anyagokból készült Christian Dior-ruhájával. Amikor pedig a legjobb nemzetközi női előadónak járó díjat vette át, az élénk vagányságot egy leheletnyit giccsbe hajló romantikára cserélte, és egy virágokkal díszített Oscar de la Renta-ruhában vonult fel a színpadra.

Rihanna első ruhájának színkavalkádját idéző összeállításban jelent meg a vörösszőnyegen a fent látható Eliza Doolittle. A 22 éves énekesnő és dalszerző ruháját egyébként Mark Fast tervezte.

Lisa Snowdon, George Clooney volt barátnője szintén szereti a vidám színeket. Legalábbis kedden úgy tűnt, hogy nem szívesen olvad bele a környezetébe, az élénk árnyalatú rúzs és a feltűnő színű ruha is ezt bizonyítja. Hogy a fekete körömlakk mennyire volt jó választás, azt döntsék el önök. Akárcsak a Grammy-gálán, a londoni eseményen is voltak vendégek, akik a vibráló színek helyett inkább a csillogást részesítették előnyben. Cheryl Cole, a világ egyik legjobb nője egy hátul mélyen kivágott, flitterekkel borított Stella McCartney-ruhában jelent meg az eseményen, és ismét mindenki megcsodálhatta a feneke felett található tetoválást. Paloma Faith ruhája kevésbé volt dekoltált. Persze ha a brit előadóművész melle mégis kibuggyant volna, az sem tűnt volna fel senkinek, hiszen valószínűleg mindent tekintet a fején lévő masnira szegeződött.

Ki volt a Brit Awards legjobban öltözött sztárja?

Avril Lavigne kanadai énekesnő Julien Macdonald-ruhája csak részben csillogott, de ő legalább a hajával csatlakozott a színeket kedvelő kollégáihoz. A divat iránt hevesen érdeklődő Sophie Ellis-Bextornak nem kellettek sem az élénk árnyalatok, sem a fémes csillogás, ő inkább egy kis múltidézésbe fogott piros alapon fekete pöttyös Dolce & Gabbana-ruhájával. Míg voltak a vendégek között, akik szerették volna kihangsúlyozni alakjukat - lásd Katherine Jenkins, addig volt, aki inkább elrejtette azt, vegyük például Ellie Gouldingot, igaz, a lábát néha ő is megvillantotta. Végül, de nem utolsósorban következzék Jessie J, akinek zöld-fekete összeállítása nem igazán aratott osztatlan sikert. Az énekesnő meg is jegyezte, hogy úgy néz ki, mint a gonosz boszorka egy Grimm-meséből.

Oszd meg másokkal is!
Mustra