Gisele Bündchen szerint minden naptej méreg

Zanza!

Gisele Bündchen sommásan azt állapította meg a napokban a naptejekről és -olajokról, hogy mindegyik ártalmas. “Nem kenek ilyen mérget a bőrömre. Nem használok semmit, ami szintetikus” - mondta egy rendezvényen.

A hétvége hátralevő részét ezek után a nemzetközi divatlapok nagy része azzal töltötte, hogy bőrgyógyász szakértőket kértek fel, hogy véleményezzék a brazil modell szájából elhangzottakat. Persze valamennyi dermatológus sietett megnyugtatni a közvéleményt, hogy a naptejek nem mérgezőek, sőt, használatuk javasolt. Brazília rákkutatási központjának vezetője például azt mondta, hogy “a naptej megelőzi a bőr károsodását és kulcsfontosságú a rák elleni védekezésben. Semmi esetre sem méreg, és ha egy közszereplő ilyen kijelentést tesz, az téveszmékhez vezethet.”

Gisele Bündchen
Gisele Bündchen

Gisele Bündchen mentségére legyen mondva, hogy azt azért ő sem ajánlotta, hogy mindenki napozzon naptej nélkül, hanem kifejtette, hogy ő sosem megy napra reggel 8 után.

Az egész kalamajka ráadásul abból keletkezett, hogy Bündchen saját organikus kozmetikai termékcsaládot dob most piacra Sejaa néven, és ennek bemutató eseményén hangzott el szájából ez a két szerencsétlen mondat.

A szupermodell nyilván csak arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy saját termékei kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, mindenesetre sebtében már bocsánatot is kért az elhangzottakért.

Blogmustra