Menő vagy ciki: fesse ki magát Wonder Womannek!

Már jó ideje tudni, hogy a dekorkozmetikumokkal foglalkozó M.A.C. pár héten belül egy olyan kollekciót dob piacra, amit a DC Comics legismertebb női szuperhőse, Wonder Woman ihletett. A divattal és szépségápolással foglalkozó blogok már tavaly nyáron beszámoltak az új termékekről, amelyekről azonban csak a napokban érkeztek meg a hivatalos fotók. A Temptalia blog szerzője szerint a kollekció február 10-én debütál majd az Egyesült Államokban és Kanadában, a világ többi részén pedig márciustól lehet majd kapni. Az előzetes hírek szerint a kollekció körömlakkokból, rúzsokból, szemfestékekből és pirosítókból áll, a legolcsóbb termék 13 dollárt (kb. 2650 forintot), a legdrágább pedig 49 dollárt (kb. 10 ezer forintot) kóstál majd.

Nos, azóta aktualizálták a listát, mely szerint négyféle rúzs lesz, és 50 cent híján 16 dollárba (közel 3150 forintba) kerülnek. Szintén négy árnyalatban lesz majd ajakfény közel 20 dollárért (kb. 4070 forintért) , a szempillaspirálok 15 dollárért (3053 forintért), és így tovább. Aki a teljességre törekszik, vásárolhat majd magának neszesszert, ecsetkészletet és sminktükröt is. (Klikk ide a többi képért, árért, termékért!) A cég egyébként mindig különleges termékcsaládokkal kedveskedik a vásárlóknak: volt olyan kollekció, amit Hello Kitty rajongóinak készítettek.

Oszd meg másokkal is!
Menő! (1980) (2184) Ciki!
Mustra