Ami jól áll a malacnak, jól áll az embernek

Az Urban Outfitters egyik leányvállalata, értékesítési lánca, az Anthropologie novemberi katalógusában szokásához híven megpróbált elrugaszkodni a megszokott keretektől, és mindenféle állatokra adta rá a legújabb ruháit.

A modellek között van láma, birka, disznó, pudli, és természetesen néhány hagyományos értelemben vett modell is. Az emberi modellek hordják a ruhákat, az állatok pedig a különféle kiegészítőket mutatják be.

Persze attól, hogy állatokra is adhatjuk, az Anthropologie ruhái nem lettek olcsóbbak. Az egyszerű, kék ruha körülbelül 28 ezer forintba kerül, az állatmintás rövid dzseki nagyjából harmincötezer. De találunk nyolcvanezres könnyű kis ruhát, ahogy százezres Chie Mihara cipőt is a bemutatott darabok között - írja a Jezebel.

A márkára egyébként jellemző, hogy tematikus, szokatlan katalógusokkal próbálja felhívni a figyelmet a termékeire. Szeptemberi katalógusuk központi elemei a lovak voltak a modellek mellett, míg az októberi számban különféle szobrok között pózoló modellekkel mutatták be a ruhákat. A novemberi számra jött el viszont egyértelműen a teljes megőrülés.

Az Anthropologie kínálatában egyébként megtalálható minden a bútoroktól kezdve a legapróbb kiegészítőkig, amit a cég megfelelőnek talál arra, hogy az általa fontosnak tartott életvitelt, életérzést közvetítse. Az egyszerre a kreativitást és az eleganciát támogató márka a Wikipedián olvasható leírás szerint ismert arról, hogy boltjaiban, kirakataiban és katalógusaiban szürreális jeleneteket mutatnak be.

Erről önök is meggyőződhetnek, ha megnézik az eddig elkészült három katalógust itt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra