Budapesten hiánycikk Gisele Bündchen agyonhirdetett fürdőruhája?

A Plastik média szerzője a minap betért az Allee bevásárlóközpontba, ahol szembesült a szomorú valósággal, már ami a bolti alkalmazottak hozzáállását és az agyonreklámozott termékek általános hiányát illeti. Szerette volna megvenni barátnőjének a Calzedonia azon bikinijét, amit Gisele Bündchen sokak által irigyelt testével reklámoznak városszerte. Sajnos nem járt sikerrel, ugyanis az ominózus darab mindenütt hiánycikk. Ez persze önmagában még nem lett volna akkora baj, de állítólag a kiszolgálás is hagyott némi kívánnivalót maga után. „Az egész üzletben (pénztár + eladótér) egy nő tartotta a frontot, őt is lefoglalták a vevők, így sajnos várakoznom kellett. Néhány fiatal maca is beszélgetett a kassza mellett, tőlük kérdeztem meg, hogy ők-e az eladók — citromba harapott kép a reakció. Biztos nem láttak még vevőt ők sem. Sorra kerültem, elmondtam a jövetelem célját, a nő fejére az volt írva, hogy “ezért tényleg kár volt idejönnöd, Józsi” - írja a szerző, aki egy másik üzletben valamivel nagyobb szerencsével járt: "Bosszúságból átmentem a szemközti SPF üzletbe, és vásároltam néhány alsóneműt magamnak. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ott sem állt senki a pénztárnál”.

gb calzedonia

Önnek is voltak már hasonló tapasztalatai? Ossza meg velünk hozzászólásában, vagy ha szégyellős, emailben! Pedig a szerző egy korábbi posztjában előre szólt, holnap jövök, és megveszem!

Oszd meg másokkal is!
Mustra