Jézus és Brian Boitano után eljött a vágyak ideje a csuklókon

A New York-i Kortárs Művészeti Múzeum legújabb kiállítása olyan divatot indíthat be, mint néhány évvel ezelőtt a Livestrong gumikarkötők, amikkel eleinte a rákból felépülő biciklistát, Lance Armstrongot, később meg szinte minden kezdeményezést támogattak az emberek. A múzeumban jelenleg a brazil Rivane Neuenschwander I wish your wish (Azt kívánom, amit te) című kiállítása látható, aminek az a lényege, hogy a látogatók tevékenyen részt vehetnek benne. A kiállításon a szívárvány színeiben pompázó kis szalagok vannak felaggatva a múzeum ingyenesen látogatható részein a falakra, mindegyik szalagon egy kívánság, amit valaki kívánt. A látogatók letéphetik a szalagokat, felköthetik a csuklójukra, és amikor a szalag természetes úton lefoszlik a karról, a hiedelem szerint teljesül a kívánság.

Rivane Neuenschwander I wish your wish kiállítása (Fotó: New York-i Kortárs Művészeti Múzeum)
Rivane Neuenschwander I wish your wish kiállítása
(Fotó: New York-i Kortárs Művészeti Múzeum)

KÍvánni bárki kívánhat, akár a múzeum honlapján keresztül is, és remélheti, hogy valaki pont az ő szalagját tépi majd le, és teszi fel karkötőnek, amit a szabályoknak megfelelően három csomóval rögzít.

Az I wish your wish című kiállítás a brazil művész egy korábbi alkotása, először 2003-ban mutatták be, de most a New York-i múzeumban az eddigieknél nagyobb teret kap, mert a művész több korábbi nagyszabású alkotását is bemutatják egy nagy, tematikus kiállítás keretében. Többek között egy 2000-es vállalkozását is megismétli, amikor a látogatók elmondták Neuenschwandernek, hogy nézett ki az első szerelmük, ő meg rendőrségi fantomrajzot készített, majd szép lassan megtöltötte a termet az elkészült képekkel. De egy új munkája is látható lesz, amiben egy termet a legmodernebb biztonságtechnikai megfigyelőrendszerekkel szerelnek fel, amiket a művész még a kiállítás előtt megpróbál kiiktatni. A kiállításon meg azoknak a kameráknak, mikrofonoknak és egyéb eszközöknek a felvételeit láthatják, hallhatják a látogatók, amelyeket nem tudott kiiktatni Neuenschwander.

Rivane Neuenschwander I wish your wish kiállítása  (Fotó: New York-i Kortárs Művészeti Múzeum)
Rivane Neuenschwander I wish your wish kiállítása
(Fotó: New York-i Kortárs Művészeti Múzeum)

A New York magazin szerint potenciális divatot indító kiállítást Neuenschwander eredetileg néhány hónappal a Lance Armstrong melletti kiállást jelképező gumiszalagok előtt mutatta be először. A sárga gumiszalagok néhány éven keresztül uralták is a karkötődivatot, fej-fej mellett haladtak a gyöngyökből álló, buddhista karkötőkkel, amelyeknél nagyon fontos volt, hogy a viselőjük minél többet hordjon belőlük a karján.

A mostani szalagokra viszont jobban hasonlított a What Would Jesus Do?, vagyis Mit tenne Jézus? feliratú szalag, ami még az 1890-es években terjedt el az Egyesült Államokban, de a mai napig népszerű, és mottóként szolgál sok hívő embernek, aki a nehéz döntései előtt ezt a kérdést teszi fel magának. A South Park természetesen ezt a remek hagyományt is kicsúfolta, amikor a népszerű műkorcsolyázóra, Brian Boitanóra cserélték ki Jézust.

És persze nem hagyhatjuk ki a Magyarországon is sokáig népszerű barátság karkötőket, ami a csomózott karkötők egyik szinonímája volt, és a működési mechanizmusa nagyon hasonlított Neuenschwander karkötőiére. Egy ilyet barátunk karjára felkötözve a barát kívánhatott egyet, ami ha minden jól ment teljesesült. Az ipari verziókban a karkötők gyöngyből készülnek vagy általában cérnából és szép lassan a cérnát szétvágó, ezért az alkart irritáló műanyaglapból úgy, hogy a cérnát különféle mintákban feltekerték a lapkára.

Oszd meg másokkal is!
Mustra