OFFLINE

Két divattervező kell az igazán jó ruhához

2010. július 8., csütörtök 07:06

Polonszki Tündéhez hasonlóan szintén tavaly végzett a KREA Kortárs Művészeti Iskolában Borbély Beatrix és Kardos Ágnes, az Imago Mundi két tervezője. Az ANNAEVA két tagjával, Hachbold Annával és Kárpáti Évával ellentétben őkcsak az iskola elvégzése után döntöttek úgy, hogy közösen munkálkodnak tovább. „Azért fogtunk össze, mert a kettő több mint az egy. Az az igazi termék – legalább is én így vagyok vele – ami két ember közös munkájából születik. Szerintem szép dolog, ha a termék fontosabb, mint maga az egó” – nyilatkozta Borbély Beatrix.

Klikk a többi képért!

Korábban egyébként egyikük sem dolgozott együtt másik tervezővel: „Ebben a tekintetben szüzek voltunk.” Mint kiderült, a döntés meghozatalakor nagyon fontos volt az, hogy közösséget tudtak vállalni egymás munkáival, ami pedig a különbségeket illeti, szerencsésen kiegészítik egymást. Borbély Beatrix hozzátette, hogy az alkotási folyamat alapvetően önműködő:„Van, amikor én tervezek valamit, és ő szól bele, van, amikor fordítva történik, de az is előfordul, hogy valamire azt mondjuk, hogy ez így tökéletes.”

Még több kép!

Hogy pontosan milyen stílusjegyeik vannak, nem tudták megmondani. „Ezt a kollekciónkat igazából az anatómiai vonalak inspirálták, de a következőnél lehet, hogy máshogy lesz. Alapvetően minimalizmus a jellemző ránk, valamint az, hogy jó anyagokból dolgozunk, és odafigyelünk arra, hogy szépen legyenek megvarrva a ruhák” - nyilatkozta Borbély Beatrix, aki hozzátette, természetesen a jövőben is együtt akarnak dolgozni, és remélik, hogy meg tudnak majd élni a tervezésből. „Szeretnénk azt csinálni, amit tudunk és szeretünk” – hangzott a végszó.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.07.08 10:52:09Eclipse89

    Ez a fotós egyszerűen katasztrófa. Hogy lehet ilyen csálé pillanatokban elkapni a modelleket?

    A ruhák viszont nem nagyon tetszenek,nem sok fantáziát látok bennük.

  • 2010.07.08 10:55:30sony

    Ezek a ruhák (és az előző cikkbeliek, szintén egy KREÁ-s tanítványtól) visszahozzák a rossz emlékeimet a 80-as évek butikkínálatáról. Ne! Még egyszer ne! Ha divattervezéssel akarnak foglalkozni, nézzenek körül a világban, és próbáljanak tényleg egyéni, de hordható, csinos ruhákat készíteni. A KREA fizetős iskola egyébként?

  • 2010.07.08 11:09:22wsvap

    szarok vagyok! menjetek el bkv ellenőrnek, ezt meg hagyjátok abba mer fos amit kinyomtok magatokból

  • 2010.07.08 11:34:41TheMemphis

    @Eclipse89
    Csalá pillanatokban, és egy ÉTTEREM előtt ! Akkor legalább ne pózoljanak, hanem valami életkép legyen..... Ez a fotós egy ROHADT NAGY SZÁNALOM !

  • 2010.07.08 11:37:59domini cane

    Hányingerem lett ettől a póztól és ruhatól , hiába látszik a mellye.Továbbra is az a véleményem , hogy közös munkának túrós a háta.Bénák és kész.

  • 2010.07.08 13:17:34Jurij Rochlitz

    "KREA Kortárs Művészeti Iskola"

    parasztképző? de hiszen van már elég.. ezeknek a diplomáit tehénszarba mártott disznólábbal pecsételik le, sok ingyenélő niemand mócsing aztán élősködik a társadalom nyakán anélkül, hogy egyetlen baszott adóforintot visszajuttatna az államkasszába

  • 2010.07.08 19:03:24LuluBelle

    azt hittem, csak nekem nem tetszenek.. :)

  • 2010.07.10 14:24:12kismalacka

    Ezek fizetett cikkek. Szánalom az egész:(

  • 2010.07.10 22:16:55etika

    Légy különleges, ne közönséges!

    Ezek a tervezők a nőt közönségesnek tekintik.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta