Elvágott és megharapott torkok

Véradással egybekötött Alkonyat-partit tartottak az U26 Djuice üzletben. A Magyar Vöröskereszt támogatása mellett az érdeklődők kérdezhettek az Alkonyat negyedik kötetének fordítójától, és a vállalkozó kedvűek akár harapásnyomot is kérhettek a nyakukra.

Az elvágott torkot és a Herczeg Zoltán nyakán található harapásnyomot a 19 éves Volentics Ádám készítette. „Sokan összekeverik a sminkeléssel azt amit csinálok. Engem az nem érdekel. Inkább vérengzős, bőrbetegségekkel, extrább dolgokkal foglalkozom'' – nyilatkozta a Velvetnek. Volentics tudásának nagy részét egy filmes maszkokkal, kellékekkel foglalkozó cégtől, a Filmefex stúdiótól, valamint otthoni kísérletezéssel szerezte.

„Szerintem ennél nincs jobb. 12 eves korom óta érdekel az illúziókeltés, a meghökkentés, hogy speciális effektusokkal hogyan lehet átverni embereket. Ez jó formája annak, hogy az ember látványban olyat kreáljon, ami realisztikusnak hat, és elhiszik, hogy ez így van, lásd filmipar” – indokolta választását a jelenleg még fűnyírást is bevállaló maszkmester.

„Az eddigi munkaim során talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy dolgozhattam egy filmben Jean Renóval és Nicolas Cage-el. Legutóbb, tavaly nyáron már nem, mint szimpla ragasztótartó asszisztens dolgoztam a Razzia című filmben, hanem azt csináltam, mint a 40-50 éves maszkmesterek. Iszonyatos örömmel töltött el, hogy részt vehettem a film kezdetétől a végéig es  három hétig egy légtérben mozogtam Monsieur Renóval.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek