Harminchat sör a DJ-nek, hetvennégy törölköző a zenekarnak

Hamarosan kezdődik az idei Balaton Sound, a szervezők sajtóközleményben küldték el, hogy a fesztivál fellépőinek milyen kívánságokat kellett teljesíteniük. A kéréseket sajnos csak név nélkül kaptuk meg, és Vető Viktória, az esemény sajtófőnöke elmondta, már a fellépőkkel kötött megállapodások értelmében nem adhatnak nevesített listát, így marad a találgatás, hogy melyik DJ iszik meg egy bő rekesz sört néhány üveg töménnyel a fellépés alatt, és melyik zenekar gyorsul teára.

“Semmilyen körülmények között nem szabad a megadott listától eltérő ételeket adni!” – áll a felszólítás az idei Heineken Balaton Sound egyik sztárjának kívánságlistáján, s mint megtudtuk a művész rendkívül szigorú étrendjének megszegése komoly egészségügyi problémát és a show lemondását jelentené. Épp ezért alapanyagok és konyhai eszközök állnak a listán, hogy majd a művész maga tudja elkészíteni a kívánt és megengedett ételeket.

A Sound egyik sztárja huszonegy fővel érkezik, és összesen hetvennégy törölközőt rendelt a fellépése előttre. A fellépés idejére és utána meg néhány sört, drága pezsgőt csokit és csipszeket. A nem túl részletes kívánságlistán azonban kiemelték, csak Budapesten, a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő szállodában hajlandóak megszállni.

A Dj-k fogyasztási szokásaiban nagy a szórás: van ki a Dj pultba egy minihűtőt rendelt 3 db pezsgővel sörrel és vízzel, másik Dj viszont kért egy üveg tequilát, egy üveg vodkát és egy üveg whiskey-t, négy üveg pezsgőt harminchat üveg sört némi üdítőt és vizet. A fellépő zenekarok közt az egyiknek a sör, bor, vodka, pezsgő választékon túl vitamin tabletták és bio tea szerepel a listán, egy másik fellépő banda 100 db törölközőt kér és az alkoholon kívül nagy mennyiségű ginseng teát.

A rendezvény egyik legnagyobb sztárja David Guetta lesz, aki akkora sztár, hogy a fellépése után helikopterrel is viszik majd tovább egy szerbiai fesztiválra, így senki se számítson arra, hogy a DJ nagyon személyes élményben részesíti majd a közönséget. A közlemény szerint Guetta igényei növekedtek az előző évhez képest, amikor még 8000 ember előtt játszott a fesztivál arénájában. Idén csak és kizárólag főműsoridőben és csak és kizárólag a nagyszínpadon vállalt fellépést.

A fesztiválon arra is figyelnek, hogy ne legyenek komoly ütközésben a vébé döntőjével, ezért Jamiroquai csak azután kezdi majd meg a műsorát vasárnap este, hogy lefújták az utolsó meccset.

A közleményben azért kaptunk egy konkrétumot is, a tavalyi fesztivál egyik fellépőjéről. A tavalyi kívánságlisták között Moby ridere tűnt a leginkább különlegesnek: ő egy komplett konditermet rendeztetett be a színfalak mögött. Amikor meglátta, hogy a szervezők ezt teljesítették, nagyot nevetett: “ezt még sehol a világon nem vették komolyan” – mondta a szervezőknek.

A július 8-án kezdődő fesztiválon többek között David Guetta, a Pet Shop Boys, Jamiroquai, a Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, a Pink Martini és Sven Väthis fellép.

A fesztiválról erre tudhat meg többet, a zenekarok kívánságairól meg erre és erre. Ha egyezést találnak valakinek a korábbi kívánságlistájával, ne habozzanak, nyugodtan írják meg a kommentekben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra