Sok tehetséges tervező kallódik el

A KREA Kortárs Művészeti Iskola első-, másodéves és végzős hallgatói mellett három tavaly végzett hallgató is bemutathatta kollekcióját június végén az Eiffel-téren megrendezett eseményen. Polonszki Tünde egy évvel ezelőtt fejezte be tanulmányait, és kellett neki egy kis idő, amire újra tervezésre adta a fejét. „Ennek az évnek az elején sikerült ezzel komolyabban foglalkozni. Kicsit össze kellett szednem magam, át kellett gondolnom, hogy hova tovább. El is kezdtem tervezni a kollekciót, amikor telefonáltak, hogy lenne egy ilyen lehetőség, így kicsit jobban is fókuszáltam a dologra” – nyilatkozta Polonszki Tünde.

Klikk a többi képért!

A fiatal tervező mindenesetre még keresi a stílusát: „Még mindig kialakulóban van, most egy kicsit nőiesebb irányba mentem el, mint a diplomamunkám volt tavaly. Kicsit mindig az aktuális benyomások inspirálnak, ráadásul, ahogy változom mint személyiség, úgy változik az egész hozzáállásom a divathoz, a ruhákhoz. Meg kell találni, hogy mi áll hozzám közel, a stílusom, valamint a megfelelő réteget, akinek tervezni akarok” – tette hozzá Polonszki Tünde, aki pénteken egy sportosabb, lazább kollekciót mutatott be a közönségnek.

A KREA egykori végzőse szerint sok mindenre szükség van ahhoz, hogy egy fiatal tervező be tudjon futni. „Fontos, hogy mindenki megismerje a szakmában a fotósoktól kezdve a stylistokon át, fontos, hogy legyen módjuk együtt dolgozni. Emellett folyamatosan új kollekciókat kell terveznie, hogy mindig legyen valami új, amit meg tud mutatni” – nyilatkozta Polonszki Tünde, aki szerint nagyon sok tehetség kallódik el amiatt, mert szponzor, kellő anyagi háttér hiányában nem tudja bemutatni a kollekcióját , nem ismeri meg senki a munkáit. Hozzátette, a stílusa megtalálása mellett nála is anyagi okai vannak annak, hogy egyelőre egy teljesen más területen kell dolgoznia, pedig szívesen foglalkozna csak és kizárólag a tervezéssel.

Még több kép!

Polonszki Tünde szerint a pénz, illetve annak hiánya nincs igazán káros befolyással a kreativitásra, persze a lehetőségeket valamelyest azért csak meghatározza „Igaz, ami az anyagokat illeti, külföldön például sokkal nagyobb a választék” – nyilatkozta a tervező, aki szerint sajnos sok időt vesz el a tervezéstől az, hogy a designereknek más dolgok miatt is fájhat a feje: „Egyedül csinálok majdnem mindent, csak varrónőm van. Mivel a ruhatervezés nem hoz annyit a konyhára, hogy az ember fenntartsa magát, valami mással is kell foglalkozni mellette. Sok tervező stylistkodik, vagy valami teljesen más a munkája. Viszont ha valaki főállású tervező, akkor muszáj kizárólag ezzel foglalkoznia, hiszen nem lehet túl sok mindenre fókuszálni egyszerre.”

Míg az iskola diákjai közül többen is úgy döntöttek, hogy egy csoporttárssal összefogva próbálnak érvényesülni, addig Polonszki Tünde egyelőre egyedül dolgozik, de nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyszer egy tervezőpáros tagjaként alkot majd: „Nyitott vagyok bármire. Voltak is tervek arra, hogy valakivel együtt dolgozok majd. Egyelőre azonban nem találtam meg a személyt, akivel meg van a közös hang. Persze lehet, hogy a későbbiekben ilyen is lesz. Szerintem javára válhat egy kollekciónak, ha két tervező nézőpontja szerint alkotják meg.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek