OFFLINE

Srej Zsófi kezdi behozni Mihalik Enikőt

2010. április 5., hétfő 11:18

Srej Zsófi a kifutón: balról Chanel, jobbról Chloe
Srej Zsófi a kifutón: balról Chanel, jobbról Chloe

Miközben lelkesen és hűségesen követjük figyelemmel Mihalik Enikő egyre káprázatosabb karrierjét, a többi magyar modellről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig továbbra is jelen van és egyre többet dolgozik például a nagyjából tavaly ilyenkor ismertté vált Srej Zsófi, aki az idén februári divatheteken olyan cégek bemutatóin lépett kifutóra, mint a Chanel, a D&G, a Prada vagy a Calvin Klein. Amíg tavaly ősszel 44 szereplést számoltak össze neki a világ 4 legfontosabb divathete alatt, addig idén tavasszal már 55-tel büszkélkedhetett, azaz ebből a szempontból nagyjából már ott tart, ahol Mihalik Enikő volt egy fél évvel ezelőtt.

A Marc by Marc Jacobs modelljeit egyébként egy különleges videó készítésére is felkérték az Another Magazine számára. A furcsa hangulatú, zenés klipet Chadwick Tyler fotográfus készítette, és benne természetesen Srej Zsófi is feltűnik.

És hogy ez a karrier-pillanatkép teljes legyen, ne feledkezzünk meg a bemutatókon kívül a fotósorozatokról sem. Az olasz Amica magazin áprilisi számához például Jean-Francois Lepage irányítása alatt készült Srejről néhány remekbeszabott kép, ezeket az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg.

Kattintson a képre a többi fotóért!
Kattintson a képre a többi fotóért!

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.04.05 11:55:42sanyix

    ez is ilyen 7 éves korban fejlődésben megállt kinézetű deszka.

    ahogy ahogy bendegúz mondta: "olyan lapos elölről mint a lábos hátulról"...meg hátulról is.

  • 2010.04.05 12:01:44victor vacendak

    Ezek a tucat bányarémek pont erre valók: a hordhatatlan, vállalhatatlan haute couture obladékokban botorkálni.

  • 2010.04.05 12:19:59csorsza

    12 egy tucat a csaj, lépjünk tovább.

  • 2010.04.05 12:23:09Kormoran

    Úgy látom mostanság a férfiatlan és a nőietlen a divat.

  • 2010.04.05 12:25:53faszharcos

    ez halott?

  • 2010.04.05 12:27:38jpmjpm

    Szerintem Enikő nagyon szép. És nem szokásom leugatni celebeket, modelleket, pedig az trendi.

    De ez a lány eléggé ijesztő. Azok a lábak rémesek. Tényleg nem értem ezt a trendet.

    Zsófi basszus egyél egy kicsit többet, mert ez így gáz!!!!

  • 2010.04.05 12:31:08ddevil

    Hat, nem szebb, mint Eniko :)

  • 2010.04.05 12:33:24igazságos

    Mi az, kellett az ingyen reklám a csajnak? Vagy nem is volt ez annyira ingyen?

    Enikő is csak a vetkőzni szeret. Másra nem alkalmas.

    csorsza -val értek egyet.

    Ha tényleg szépek lenne, akkor azt elismerném.

  • 2010.04.05 12:37:58ezegyfa

    Az hagyján hogy nem szép, de semmi érdekes sincs benne. Meg deszka.

  • 2010.04.05 13:05:07devadel

    megnéztétek ti ezt a videót? tiszta hülyék vagytok, ezek meg tiszta helyesek :-)
    az a baj hogy még életbe nem volt normális nőtök. mondjuk szar lehet.

  • 2010.04.05 13:24:38flimo13

    Na ha azt akartátok, hogy elismerjem, Mihalik nem is annyira rossz, akkor sikerült.

  • 2010.04.05 14:11:50Ronald

    A morcos tekintet a nőknél is kötelező ebben a szakmában?
    Mert a férfi modelleknél szinte kizáró ok a derűs tekintet - ott vagy a búskomor, vagy a nagyon-dühös a trendi.

  • 2010.04.05 14:23:38kpityu2

    Ilyentől veszem reggelente a zsömlyét.

  • 2010.04.05 14:26:56Lúdtalp

    Ezeket ismerni kellene?

  • 2010.04.05 14:31:11Kremyy

    Vannak azok a modellek,akiknek ha egyszer látom az arcát,utána ezer közül is felismerem. Na sem Zsófi sem Enikő nem tartozik közéjük. Olyan semmilyenek,annyi az egész,hogy soványak.

    A Marc Jacobs-reklám meg jópofa,a zene főleg:)

  • 2010.04.05 14:31:50sk1nny

    nyomorult kispolgárok kommentelnek ide is, látom. a modellkedés nemcsak a külsőn múlik ám. gratulálok Zsófinak és Enikőnek is!

    @2010.04.05 12:27:38jpmjpm

    persze, egyen kicsit többet, nehogy kapjon munkát..

  • 2010.04.05 14:33:12pentye

    értem én h egy modellnek nem szépnek hanem különleges arcúnak kell lennie. de miért jó az, ha valakinek emeletes homloka van??

  • 2010.04.05 14:42:11LumPool

    10 évesek, ki nem kakkantja le őket. Vicc az egész,h ilyet egyáltalán újságba felraknak.
    Asszem a mai újságírás komoly dilemmája mivé süllyedtek :D

  • 2010.04.05 14:42:42ratman_

    Ez a magas homlok inkább a szláv arcberendezésre jellemző, amit egyébként én kifejezetten taszítónak találok. Az orosz nőket például könnyű felismerni, ízlés kérdése ugyan, de nekem nem kellenének ingyen se.

    Ez a nő arcra lényegesen jobb a mihaliknál, dehát a mihalik fejét felülmúlni nem nagy teljesítmény egy önjelölt modellnek.

  • 2010.04.05 14:45:16borovi

    Ennyi ronda, rücskös női arcbőrt premier plánban, mint ezen a videón, még nem láttam.

  • 2010.04.05 15:05:40victor vacendak

    Az azért elgondolkodtató (azoknak írom, akik vehemensen védik a models.com listájának értékelhetetlen szereplőit), hogy a valóban szép nők, mondjuk, hogy szupermodellek - akik egy bizonyos cég kötelékében nem igen botorkálnak a kifutón, mert nem elég soványak, (évi 1 milla dezső feletti keresettel) nem is szerepelnek azon a listán. És bár, lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem, szemben ezekkel a rémekkel, nem csak érdekes az arcuk, hanem gyönyörűek is.

  • 2010.04.05 15:33:57pentye

    enci arca szebb, az se szép, de szebb

  • 2010.04.05 15:58:26calvin&hobbes

    Na szép... Zsófi képei után azt hittem nem leszek rosszabbul.... aztán jött az fizetett bizbasz ott középen.... és egyenes irányban mentem tojni :(
    legalább itt ne legyen má' ilyen

  • 2010.04.05 16:27:05Blanche666

    Nagyon furcsa emberek lehettek ti mindahányan... Sose értettem, mi lehet jó abban, hogy stílustalanul és érdemtelenül sárba döngölünk valakit, akit sosem láttunk, akivel sosem beszéltünk. Ráadásul Zsófi Magyarország hírét is viszi szerte a világban. De legalább abba belegondolhattatok volna, milyen érzés lehet neki olvasni a kommentjeiteket. Gondolom - a ti szavaitokkal élve -, jó magasról szartok rá, mit érezhet. Fantasztikus emberek lehettek, sok sikert önmagatokhoz! ;-)

  • 2010.04.05 16:48:55kékszemű...33

    2010.04.05 16:27:05Blanche666

    Nem kell félned, se Zsófi se Enikő ne olvassa a velvetet/kommenteket
    egyébként az ízlés/vélemény még szabad ?!

  • 2010.04.05 17:39:15dávidzoli

    Blanche666
    Megszakad a szívem! Azért majd csak megvígasztalja őket az a pár milla amit havonta keresnek világszerte.
    Komolyra fordítva a szót, tök jó, hogy nemzetközi karrier, meg viszik Magyarország hírét, de jobb hozzászokni, hogy a többség úgyis fúrni fogja őket, én is furcsálom, hogy az illegés billegés ilyen sokat ér.
    Tudod, vannak magyarországon amolyan tudós emberek is, akik világra szóló dolgokat találnak ki, ők vagy itthon éhenhalnak, vagy külföldön nem. Rajtuk is lehet egy picit pityeregni, könnyet morzsolgatni, a fent említett Zsófi, Enikő, meg sorstársaik majdcsak elvegetálnak valahogy.

  • 2010.04.05 17:39:30tvscoopie

    az miért káprázatos karrier, ha minden adódó munkát kénytelen elvállalni? a legnagyobbak csak a legjobbakra mondanak igen. mennyiség kontra minőség? oké, így adják el a cikkeket, de...

  • 2010.04.05 18:39:13hfhayley

    @ratman_

    csak egyetérteni tudok. viszont mihalik enikő azért nem csúnya...

  • 2010.04.05 18:43:58dávidzoli

    @ratman_

    másszomenosz hasonmód gondolom.

  • 2010.04.05 19:37:54devadel

    ratman_: hogy tudnád te megítélni, hogy valaki buta mint egy raklap, amikor hozzászólásod alapján buta vagy mint egy raklapnyi raklap.

    fentebb van egyébként egy hozzászólásod, miszerint a szláv nők nem kellenének neked ingyen se. tipikusan annak a "férfinak" a gondolkodása, aki fizetni kénytelen a nőkért. tehát valószínűleg butaságod mellett ronda is vagy.

    de azért fikázod a topmodelleket. annyira szánalmas XD

  • 2010.04.05 21:49:15Mezei ZsurLó

    Szerintem Mihalik Enikő feje brutálabb, ő csak annak köszönheti sikerét, hogy hajlandó pucérkodni. Ez csaj ruhában vitte annyira, mint M.E., szóval ez mégiscsak nagyobb eredmény.
    Srej Zsófi egy kis fiatal világpolgár, egy tehetséges, szerencsés tini, nem hiszem, hogy hazánk fogadatlan nagyköveteként kéne kezelni.

  • 2010.04.06 09:05:47Kutyamutya01

    Imádom ezt a kislányt! Okos, szép és kedves is... örülnünk kellene, hogy legalább a lányaink sikeresek a nagyvilágban!
    [link]

  • 2010.04.06 09:53:56ciccam21

    Mindkettő kiváló modell, nekem Enikő egy picit jobban tetszik, de le a kalappal előttük.

  • 2010.04.06 09:58:48ciccam21

    "az miért káprázatos karrier, ha minden adódó munkát kénytelen elvállalni? a legnagyobbak csak a legjobbakra mondanak igen."

    Odáig el kell valahogy jutni. A legnagyobbak sem úgy kezdték, hogy kiválaszthatták a munkák közül a legjobban jövedelmezőt, az év többi napján pedig csak "döglöttek".
    Ha elég kitartó ez a két lány, még belőlük is lehet hiper-szupermodell. :)

  • 2010.04.06 10:19:35gezabá

    ratman_ jól tolja. a nő ("nő") ifjú hölgy, izé, legyen modell, mondjuk, pedig nagyon sovánka. ehetne egy kis zsíros magyar kosztot.

  • 2010.04.06 10:50:14hegyilany

    A kifutón készült képeken nagyon helyes az arca.

  • 2010.04.06 10:51:25Blanche666

    Na, végre értelmes kommentek is megjelentek! Ebben az egészben csak az a vicces, hogy a legtöbb hozzászóló nem tudja, milyen kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki sikeres kifutós manöken legyen. Azt meg végképp nem, hogy ez milyen kemény meló. Iszonyú - én nem csinálnám, még ha magasabbra is nőttem volna, mint 160 ;-). Örülök amúgy, hogy említettétek néhányan a pénzt: így már világos, hogy az veri ki a biztosítékot nálatok, hogy ezek a lányok viszonylag sokat keresnek. Amúgy nem havi egy millát, megnyugodhattok. Még nem. ;-)

  • 2010.04.06 10:55:38hegyilany

    Sok magyar lány ér el sikereket modellként. Az ő arcára pl. nem mondanám, hogy génhibás: [link]

  • 2010.04.06 11:07:42Hárslevelű

    Legyen jó és sikeres modell.

    Azért ha a modellkedést megunja:

    Egyél már rendesen lányom, hálni jár beléd
    a lélek! Vegyél-egyél-egyél- vegyél.

  • 2010.04.06 11:45:57B. H. W

    Nem mondom,hogy Zsófi a világ legszebb modellje,ez ízlések és pofonok... De azt biztosan tudom,hogy nincsenek evési problémái ilyen az alkata ehet akármit ez van világ életében vékony volt.:) úgyhogy nem kell félteni. :) Gratulálok és így tovább!!!!

  • 2010.04.07 11:54:58Auguszta:)

    Emberek,olyan ostobák és tudatlanok vagytok!
    Szánalmas buta magyar emberpalánták!
    Ezek a kommentek.....jajjjjjjjjjj

  • 2010.04.07 14:25:47hukabuki

    Mondjuk en se ertem, hogy tinedzser ruhafogasok miert keresnek jobban, mint egy jogasz mondjuk, aki 17evet tanult...dehat ilyen ez a vilag.

  • 2010.04.07 16:35:41gonosztojás

    Phöjjj...
    Gusztustalan bontottcsirke mindkettő..
    A külsejük meg a színük mint a hatnapos vizbefult hulla valaga..
    Broáf..

  • 2010.05.28 09:22:35cucurbita pepo

    Beteg dolog ez a modellkedés..

    olyan arca ennek a szegény lánynak, mintha súlyos beteg lenne...

    sovány, élettelen, boldogtalan..ez látszik...

  • 2010.05.28 09:59:34Reisezugwagen

    Hajrá lányok, csak így tovább! Mindig büszkén hallgatom, ha egy hazánkfiát dicsérnek külföldön.

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta