Arcpirító újítás péniszt kötni a nadrágra?

Isabel Mastache, spanyol divattervező elképesztő internetes népszerűséget szerzett, miután a madridi divathéten tartott bemutatóján mindenki megcsodálhatott egy kötött pénisszel felszerelt, férfiaknak szóló összeállítást.

A darabot azonnal felkapták, a bemutatóval foglalkozó cikkek nem is foglalkoztak nagyon mással, csak azzal, hogy micsoda arcpirító újítás pöcsöt kötni egy nadrágra. Pedig ez a kötött pöcs semmivel sem kevésbé figyelemfelkeltő, mint Mastache többi darabja, többek között a pöcsös gatyát bemutató modell outfitjének többi része, kezdve például a fejére borult kiskerttel.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ennek a mutatványnak (pöcsös nadrág) azért néhány korábbi előfordulásáról tudunk már, így újdonságként jellemezni Mastache produkcióját csak némi túlzással lehet.

A legismertebb hasonló darab Brüno karakterének egyik jelmeze, a rózsaszín, kötött meztelenruha. Annyira népszerű lett a filmnek köszönhetően - Brüno többi darabjához hasonlóan -, hogy a tavalyi farsangi szezonban abszolút trendinek számított.

Aztán meg kell még emlékeznünk a pöcsös nadrág magyar vonatkozásáról is, még akkor is, ha csak némi engedménnyel tudjuk nadrágnak számítani a magyar pályázót. A Kolin San Francisco című klipjéről van szó, amiben a zenekar tagjai testfestett ruhákban szerepelnek, majd a klip végén meg is lendítik azt a testrészüket, amire addig mindenki csak várt. (Aki nem akarja végignézni a klipet nagyjából 2:45-nél és 3:55-nél láthatja az utólag felvarrt Kolin-farkakat.)

Végül nem szabad megfeledkeznünk az egész műfaj úttörőjéről sem, egy képről, amely az interneten csak Weirdest Family Photo Ever (A legfurcsább családi kép) címen fut, és egy klasszikus két szülő, két gyerekes felállású családot ábrázol, mindannyian Brüno jelmezéhez hasonló ruhában.

Forrás: Anna Maltz
Forrás: Anna Maltz

A kép több mint zseniális, és Anna Maltz - Amerikában élő, de Angliában született - iparművész 2004-es, One Size Fits All című alkotásának a része. A művész három hasonló fotót készített, mindegyiken meztelennek öltözött emberek láthatók. Az internetes folklór a Natasha, Peter, Zack and Imogen címűt kapta fel, amelyen a kislány apja tökét babrálja. A Stretcher leírása szerint Maltz a sorozattal nem akart mást, mint megbotránkoztatni. Modelljeire olyan ruhát adott, mintha azok meztelenek lennének, és teljesen átlagos családi képeket készített róluk, de egy-egy apró csavarral. A mellékelt fotón a kislány mozdulata borította ki az embereket, egy másik alkotáson a kislánynak kis pénisze is van, a sorozat harmadik képén, meg két anya van a családban.

Oszd meg másokkal is!
Mustra