Negyvennégyes méretű próbababákkal kísérletezik egy brit üzletlánc

pro250

Úgy tűnik, hogy most már nemcsak a divattervezők, és a magazinok szerkesztői akarnak az átlagos alkatú nők kedvében járni, de a kereskedők is rájöttek, hogy némi változásra van szükség, ha nem akarják tovább növelni a vásárlók frusztráció szintjét.

A Debenhams brit üzletlánc nemrég úgy döntött, hogy kísérletképpen negyvennégyes (angol számozás szerint tizenhatos) méretű próbababákat helyeznek ki az Oxford Streeten található áruházuk kirakataiba – írja a Telegraph. Eddig harmincnyolcas (angol számozás szerint tízes) méretű babákkal próbálták vásárlásra csábítani az embereket, pedig a brit nők többsége azért ennél egy kicsivel testesebb.

Mark Stevens, a Debenhams szóvivője elmondta, azért kísérleteznek a nagyobb méretű babákkal, mert a vásárlóik különböző korúak, súlyúak és méretűek, ők pedig a kirakataikon keresztül is szeretnék tükrözni ezt a csodálatos változatosságot. Tapasztalataik szerint egyébként a női vásárlók negyvenkét százaléka az angol számozás szerint tizennégy és tizenhatos számozású ruhákat keres, míg közel húsz százalékuk tizenkettes, tizenhét százalékuk pedig tízes méretű ruhákat hord.

pro450

Amennyiben az új próbababák népszerűek lesznek a vásárlók körében, természetesen továbbra is a kirakatban maradhatnak. Susan Ringwood, az étkezési zavarokkal foglalkozó Beat nevű szervezet vezetője természetesen üdvözli ezt a kezdeményezést. „A nők gyakran úgy gondolják, hogy saját hibájukból nem néznek ki olyan jól a ruhákban,  mint a próbababák” – nyilatkozta Ringwood.

Oszd meg másokkal is!
Mustra