A madridi divathéten még a modellek is esznek

Lakatos Márk stylist a madridi divathéteről tudósít a Tejvajnak február 18. és 23. között. Márk az első részben Mihalik Enikő topmodellt figyelte közelebbről, most a backstage-ben gyűjtött információkat. Megpróbált például átlagos testalkatú manökent találni, de hiába.

A Cibeles Madrid divathét második és harmadik napján nem volt megállás. Egyrészt mert az 51 tervező közül talán a legerősebb csapat mutatta be a jövő ősz és tél kollekcióit, másrészt mi hárman: Mihalik Enikő modell, Kajdi Csaba, Enikő ügynöke és én sem álltunk meg, mindenki a maga területén folytatta a rohangálást a backstage, a kifutó, a kifutó előtti első sor, és az úgynevezett Kissing Room között. Utóbbi az a hely, ahol a tervezőket lehet csókolgatni a bemutatók után, és szexi vodkakoktélokat lehet kóstolgatni, amelyeket szigorúan a kollekciók hangulatával összhangban kevernek.

Enikő inkább a backstage és a kifutók között ingázott, és az állandó ruhapróbák és bemutatók között nem maradt másra ideje, minthogy Csabánk néhány gyors polaroidot készítsen róla a párizsi ügynökségeknek részére.

Milánó és Párizs nem kíméli a lányokat, a 36-os méret helyett sokszor már a 34-es van divatban. A madridi divathét volt az első, ahol megszabták, hogy mennyi legyen a lányok minimális testtömeg-indexe. Az anorexia ellenes kampány mellett persze ez az intézkedés óriási sajtóvisszhangot keltett a szervezőknek, de azért ne legyenek illúzióink: a bemutatókon szereplő lányok többsége nem átlag alkatú hölgy, és nem is a méreten felüli modellek lepik el a kifutókat.

A súlyméréseket többféleképpen lehet manipulálni. Kajdi Csaba, Mihalik Enikő ügynöke szerint sok lány rengeteg aprópénzzel a zsebében megy a mérésekre, illetve néhány liter folyadék csodákat művel, amit utána vízhajtóval kompenzálnak. Ez rémesen hangzik, de azok, akik a fizikumukból élnek, az élsportolók, a hollywoodi sztárok és a szupermodellek tudják, hogy rövidtávon hogyan tudnak jojózni a testükkel... és hogy mi lesz ennek a következménye hosszútávon? Kajdi Csaba azt mondja, a lányok nagy része nem tudatosítja magában azt, hogy ez a karrier állandó, tudatos és folyamatos munkát igényel. Nem elég a show szezon előtt drákói szigorral koplalni és ne adj'Isten minden étkezés után a mosdóba rohanni. Egy topmodell csak folyamatos edzéssel, rendszeres és tudatos táplálkozással tud kiegyensúlyozott csúcsformában maradni. Lehet, hogy Maria Callas, az isteni opera díva legtutibb diétáját követik, ami száraz pezsgő és sült csirkebőr volt, vagy ehhez hozzáadhatjuk Kate Moss kokainmenüjét, de egyik sem gyümölcsöző életbiztosítás. Mit egyenek ehelyett a modellek és mikor? Egyenek egyáltalán?

Büszkén jelentem: Madridban táplálkoznak a lányok! Általában gyorsan, a fodrászok-sminkesek kezei között, jobb esetben a kávézóban, de legalább esznek. Ilyenkor próbálnak egy kis privát életet is élni, amit a nyomukban koslató asszisztensek nem mindig tesznek lehetővé. Enikő például nem szereti, ha állandóan a nyakán lógnak. Az egyik expressz ebéd során ennek hangot is adott, ekkor Csaba és spanyol ügynöke, Manuela közbenjárása kellett ahhoz, hogy a pióca leváljon néhány kellemesebb percre szegény lányról.

A nap végén kiengedtek a szelepek és elkezdődött a hülyéskedés-bolondozás. Apáca lett az almából, Szombat esti lázban égett modell és stylist. Ezután Csaba a hotelbe kísérte Enikőt, mivel ő kel leghamarabb közülünk, mi pedig belevetettük magunkat a híres madridi éjszakába. Itteni szokás szerint legalább három-négy helyre kell menni egy éjszaka, mi ezt maximálisan túlteljesítettük, hat különböző buliban voltunk. Erről inkább nem küldök képeet, mivel azt hiszem, alkalmasak lennének a kedves olvasók nyugalmának megzavarására, de mindenkinek minden jót kívánok Madridból!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek