Alexander McQueen felakasztotta magát

Öngyilkos lett Alexander McQueen, tette közzé ma délután a divattervező cégének szóvivője. A világ egyik legelismertebb designerének legutolsó bemutatója a párizsi férfidivathéten volt néhány héttel ezelőtt. Következő női kollekciójának bemutatójára szintén Párizsban kell majd, hogy sor kerüljön, március 9-én. Az öngyilkosság részleteiről és indokáról részleteket nem tettek közzé, csak annyit lehet tudni, hogy felakasztotta magát, és hogy talán édesanyja múlt héten bekövetkezett halála is közrejátszott a tragédiában.

Alexander McQueen 2009. márciusában
Alexander McQueen 2009. márciusában

McQueen 1969-ben született és a ’90-es években robbant be a divatvilág figyelmének középpontjába. Végzős diákként készített kollekcióját bizonyos Isabella Blow stylist egy az egyben megvásárolta, és a tervezővel jó barátságot kötött. Blow 2007-ben öngyilkosságot követett el.

A nyíltan meleg tervező karrierjét kezdetektől fogva emlékezetes botrányok tarkították annak ellenére, hogy 1996-tól 2001-ig a Givenchy vezető tervezőjeként is dolgozott. Midig félelmetes atmoszférájú divatbemutatói sosem szűkölködtek a bizarr, látványos elemekben. Volt, hogy amputált lábú modellt alkalmazott, máskor robotok spriccelték be festékkel a ruhákat vagy szopós szájakkal hökkentette meg a nézőket. Legutolsó női divatbemutatóján tavaly ősszel Lady Gaga lépett fel.

Oszd meg másokkal is!
Mustra