Bárki megvásárolhatja Ralph Lauren olimpiai kollekcióját

laurenolympicsx-large

Miután az amerikai tervező 2008-ban a pekingi nyári olimpiára megalkotta az Egyesült Államok legkiválóbb sportolóinak egyenruháját, megkérték, hogy álmodja meg a vancouveri téli olimpiára készülő csapat ruhatárát is.

Az új kollekciót állítólag az 1932-es téli olimpia ihlette, és nem olyan szigorú és formális ruhadarabokból áll, mint a két évvel ezelőtti kreációk, mivel az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága ezúttal sokkal sportosabb, lazább és praktikusabb öltözékekben szerette volna viszontlátni élsportolóit – írja a USMagazine. David Lauren, a divattervező fia, aki egyben a márka marketingigazgatója, úgy véli, hogy a bizottság választása azért esett rájuk, mert olyan kollekcióra vágytak, ami igazán amerikai, valamint egyszerre klasszikus és modern. Hozzátette, hogy a tervezés során szívesen tekintenek vissza a múltba, hogy ötleteket merítsenek.

A XXI. téli olimpia nyitóünnepsége egyébként február 12-én lesz, és ekkor összesen százötven amerikai sportoló feszít majd a Ralph Lauren által tervezett tengerészkék pufi dzsekikben, kötött sapkákban és fehér nadrágokban. Egyelőre úgy tűnik, hogy a sportolók is elégedettek a kollekcióval. „Ő az egyik, ha nem a legjelentősebb amerikai divattervező, és valóban tiszteletben tartja az ország hagyományait.(...).A téli sportágak képviselői mind nagyon irigykedtek, amikor meglátták a pekingi olimpiára készült ruhákat” – nyilatkozta Tanith Belbin jégtáncos, aki Vancouverben partnere, Ben Agosto oldalán küzd majd az első helyért. A kollekció természetesen nemcsak a profi sportolók számára készült, hanem már az interneten és üzletekben is meg lehet vásárolni. Az árak negyvenöt dollárnál kezdődnek, amiért egy baseballsapkával lehetünk gazdagabbak, egy kötött pulóvert pedig 425 dollárért vásárolhatunk meg.

Oszd meg másokkal is!
Mustra