Annie Leibovitz is a Louis Vuitton reklámarca lett

A Louis Vuittonnak sikerült rávenni a híres fotóst arra, hogy álljon át a fényképezőgép másik oldalára, és modellként szerepeljen a több neves embert felsorakoztató imidzskampányukban – írja a Women's Wear Daily. Antoine Arnault, a divatház kommunikációs igazgatójának állítólag azért esett Annie Leibovitzra a választása, mert így akart segíteni az anyagi gondokkal küzdő fotóson, akit persze óriási művésznek tart.Leibovitz először hezitált, majd azzal a feltétellel mondott igent a felkérésre, hogy a munkáért kapott fizetségét egy híres személyre költheti, akivel együtt pózolhat a képen.

Így Arnault kénytelen volt lemondani azon terveiről, hogy a fotóművész egy önarcképpel lepi majd meg őket. Leibovitz választása a táncművészként és filmszínészként is számon tartott Mihail Barisnyikovra esett, aki egyesek számára a Szex és New York című sorozat Alekszandr Petrovszkijaként lehet ismerős.

vuitton450
 

A reklámfotó végül a művésznő műtermében készült, és a modellt álló Barisnyikov, valamint a férfira feltekintő fotós mellett a rend kedvéért egy Louis Vuitton táska is feltűnik, hiszen mégiscsak a divatház népszerűsítéséről van szó  A művésznő és a balett-táncos főszereplésével készült hirdetés hivatalosan februárban debütál majd különböző online és hagyományos újságokban és magazinokban, a velük készült exkluzív interjú pedig a journeys.louisvuitton.com oldalon lesz elérhető pár héten belül  – írja a Women's Wear Daily. Annie Leibovitz egyébként már korábban is dolgozott a Louis Vuittonnal. Többek közt a korábban említett imidzskampány ezt megelőző fotóit is ő készítette, és tavaly egy hátizsákot és egy hozzáillő oldaltáskát is tervezett a LV számára. Az ominózus darabokat a több más vendégtervező – például Damien Hirst - alkotásaival együtt elárverezték, és a befolyt összegeta Vöröskeresztnek ajánlották fel.

Oszd meg másokkal is!
Mustra