Nyuszifültől a szegecsig - ön melyik trendet vállalta be 2009-ben?

Zanza!

Az elmúlt egy év tele volt olyan trendekkel, amiken jókat lehetett beszélgetni vagy bosszankodni, rengeteget láttuk őket celebeken és modelleken, de saját magán kipróbálni nem sok mindenkinek jutott eszébe. Nézzük 2009. jellemző divatirányzatai közül a különlegesebbeket, és azt, hogy olvasóink átültették-e az elméletet a gyakorlatba!

1. Nyuszifül. Ez a vicces trend valószínűleg a tavaly beindult masniőrületből fejlődött ki. A fejtetőre illesztett masnikat ugyanis 2009-ben egyre többen cserélték le nyuszifülre, még akkor is, ha az, amit Madonna kapott a Louis Vuittontól, mosogatórongyra legalább annyira emlékeztetett, mint egy tapsifülesre. Akárhogyis, nyuszinak öltözni idén trendi volt. Kérdés, hogy volt-e, aki vette a fáradtságot és tényleg beöltözött.

2. Combközépig érő csizma. Kicsit kurvás, nagyon szexi viselet. A baj az vele, hogy egy igazán jó darab belőle egy vagyonba kerül, viszont a legbevállalósabbak is csak nagy ritkán tudnák felvenni valahova. Így aztán legtöbb olvasónk nyilván visszatartotta magát a csábítóan erotikus combközépig érő csizmáktól. De hátha volt, aki mégsem.

3. Válltömés. Szemben a csizmával, ez viszont tényleg otthon is elkészíthető, fillérekből. A nyolcvanas évek sokadszorra köszöntek vissza idén ebben az évtizedben, 2009-ben elsősorban a válltömések szelleme kísértett, még ha játékosabb formában is, mint a húsz-harminc évvel ezelőtti eredeti. Remekül néz ki, de egy sima hétköznapra valószínűleg egy kicsi is túl sok belőle.

4. Szegecs. Egy másik kísértet a nyolcvanas évekből, de ez is nőiesítve és csillámosítva. A 2009-es szegecsmániának szinte semmi köze nincs a kőkemény rokkerdivathoz, hanem inkább kiegészítőkön jelentkeznek díszként. Ajánlottuk külön a szegecselt cipőket és táskákat az önök figyelmébe, és külön az öveket. De vajon tetszettek-e annyira bárkinek is olvasóink közült, hogy be is szerzett egy ilyen darabot?

5. Vámpír. Nyilván a posztban felsorolt valamennyi trendre lehet mondani, hogy "dehát ezek már tavaly is unalmasak voltak", legfőképpen erre. Mi mégis úgy ítéltük meg, hogy a hat trend ha nem is idén indult, mégiscsak jellemzőbb volt 2009-re, mint bármely korábbi évre. Igaz ez elsősorban a vámpír-tematikájú öltözködésre, hiszen a vérszívók népszerűsége valóban már évek óta ível egyre felfelé. Annyira mindenhol ott vannak ők, hogy a legtöbben már azért nem vennének fel ilyesmit, mert túl kommersz. Azért volt olyan celeb, aki bevállalta és jól állt neki - hát ön?

6. Súlyos cipő. Péter Anna a szerelvénycipő elnevezéssel illette ezt a fazont, és mennyire igaza van. Az idei lábbelidivat tele volt olyan darabokkal, amiket súlyos csatok, ormótlan formák és vastagított talpak nehezítettek el. Mindehhez rendszerint veszélyesen magas sarok dukált, nem csoda, hogy a balerinakorszak leáldozásával a nők lába 2009-ben újra fokozott bütyökveszélybe került.

Ön melyiket hordta leginkább 2009-ben?

  • Egyik se tetszett annyira, hogy fel is vegyem. 504
  • Szegecs. 238
  • Combközépig érő csizma. 219
  • Súlyos cipő. 65
  • Vámpír. 56
  • Válltömés. 35
  • Nyuszifül. 18

Ezúttal a szavazásban nem azt kérdezzük öntől, hogy melyik stílusirányzat volt a kedvence. Most arra lennénk kíváncsiak, hogy egy év alatt hordott-e olyasmit, ami a fenti hat pont bármelyike alá besuvasztható. Gondoljon végig mindent: boltban felpróbálás önmagában még ugyan nem számít, de ha csak egy jelmezbálra ment el egy kölcsönkért nyuszifüllel, az már viszont igen! A lényeg: ment-e önszántából ilyen szerelésben emberek közé 2009-ben? Amennyiben a hat trendből többet is kipróbált, kérjük, arra szavazzon, amelyik jellemzőbb önre és jelenlegi ruhatárára.

Blogmustra