Az olasz lányok 18 éves koruk után rakathatnak be szilikont

Zanza!

impl250

Olaszországban a statisztikák szerint több mint 10 ezer tinédzser csináltatott magának szilikonmelleket – mely beavatkozások jelentős részét szüleik fizették, írja a Telegraph. A hatóságok szeretnék megállítani ezt a folyamatot, főleg azért, mert egyre több olyan eset fordul elő, ahol a kontár orvosok rosszul végzik el a beavatkozást, vagy nem igazi implantátumot használnak.

„Túl sok kamaszlány nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy az ilyen jellegű műtéteknél kockázatok is vannak, és nem szabadna csak a divat és a külső miatt igénybe venni” – nyilatkozta Francesca Martini az olasz egészségügyi minisztérium államtitkára.

Az Olasz Plasztikai Sebészek Társaságának egyik tagja, Francesco D'Andrea elmondta, ő is egyetért a szabályozással, mivel a tinédzserek szerinte még nem tudják, mit is csinálnak. A Társaság statsztikai adatai szerint Olaszországban évente 85 ezer mellnagyobbítást végeznek el, és ennek 30 százalékánál szerepel indokként valamilyen betegség.

Blogmustra