Lady Gaga valódi arcát mutatja az Elle magazinban

Lady Gagáról Tom Munro készített képeket az amerikai Elle magazin számára, és a fotók meglepően visszafogottra sikerültek, írja a stylist.com. A címlapfotón az énekesnőn kevés smink van, ráadásul a színek sem olyan rikítóak, mint amiket megszoktunk. Ezúttal a naprendszert bemutató jelmez helyett pedig mindössze egy fűzőt visel, így első ránézésre alig lehet felismerni.

gaga450

Persze ez utóbbi nem is csoda, hiszen a nevét hallva elsősorban vérvörös rúzsra, lakk- vagy éppen csipkeruhára, óriási válltömésre, és Alexander McQueen cipőket kezdünk el keresni a képeken. Ráadásul nem is beszélve az extrém témájú fotóit, melyeken hol Hello Kitty figurákkal, hol bolyhokkal, hol pedig fétis eszközökkel takargatja testét.

gaga451

Lady Gaga a magazin számára adott interjújában azonban kifejtette, a kiadója korántsem elégedett az általa sugárzott szexualitás mértékével. „A lemezem borítója nem annyira szexis, mint ahogy azt a kiadóm elképzelte. Négy hónapon keresztül harcoltam, és sírtam a megbeszéléseken. Nem hitték, hogy a képek eléggé eladhatóak” – mondta az énekesnő, aki szerint a legutolsó dolog, ami az embereknek hiányzik, az egy újabb szexis popsztár, aki a homokba rajzolgat, akinek bekenték a testét olajjal, és aki önmagát simogatja.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek