Mennyit készül a munkahelyi karácsonyi partira?

Úgy tűnik, hogy a karácsonyi céges partira vonatkozó viselkedési szabályoknál sokkal fontosabb a megfelelő megjelenés ...mármint, ami a nőket illeti. Ezt derítette ki legalábbis a Clothes Show Live felmérése, amely szerint egy nő átlagosan közel két hetet tölt azzal, hogy makulátlanul nézzen ki a munkahelye karácsonyi partiján. Összesen ezer 18 és 45 év közötti nőt kérdeztek meg a témában, és úgy tűnik, hogy a 18 és 25 év közöttiek szánják a legtöbb időt arra, hogy tökéletes külsővel jelenjenek meg a céges bulin. Az előkészület természetesen magában foglalja a megfelelő ruha kiválasztását és megvásárlását (kb. 72 óra), a kellően vonzó alak érdekében tett erőfeszítéseket (kb. 96 óra) – írja a DailyMail.

makeup250

Ó, és persze ne feledkezzünk meg a kiegészítőkről, amiket közel 48 óra alatt szerez be az átlagos nő, valamint a frizuráról, ami 12 órát rabol el az életéből. A felmérés szerint a testápolás közel 2 órát vesz igénybe, a gyantázás egyet, a smink tökéletesítése 6 órát, az utolsó simítások pedig újabb két órát. A ruhavásárlás mellett egyébként a legtöbb időt – pontosan 63 órát – azzal tölti a nők többsége, hogy tanácsokat kérnek a barátnőiktől, míg a magazinok lapozgatására "csak" 10 órát szánnak.

Háromból két nő egyébként már szeptemberben készülni kezd a karácsonyi partira, ami állítólag a legtöbbjük számára a legfontosabb társasági esemény az évben. Amikor a felmérésben résztvevő nőket megkérdezték arról, hogyan csökkentenék le a „felkészülési időt”, ha rá lennének kényszerítve, negyvenhat százalékuk azt mondta, hogy internetes vásárlással próbálnának lefaragni az idejükből. Tízből négy nő egyébként egy magazinban látott összeállítást másolna le, a megkérdezettek tizenkét százaléka pedig egy stílustanácsadó segítségét kérné. Nagyon kevesen vannak azok, akik ugyanazt a ruhát vennék fel, amit már egy korábbi partin is viseltek.

Az E! és a Style Network divatszakértője, Louise Roe szerint a partikkal kapcsolatban általában az előkészületek a legizgalmasabbak a nők számára, de a fent említett adatok még őt is meglepték. Hozzátette, hogy egy céges buli valószínűleg azért ilyen különleges a többi partihoz képest, mert ez az évnek az a napja, amikor végre munkatársainknak is megmutathatjuk igazi személyiségünket, a humorunkat, na és persze a stílusérzékünket.

Gavin Brown, a Clothes Show Live munkatársa szerint egyébként a magazinok, a különböző üzletek és divatmárkák nagyon is tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos időszak ez a kereskedelem számára, hiszen ilyenkor az emberek sokkal szívesebben költekeznek, és vannak olyan cégek, akik pontosan úgy időzítik a téli kollekciójukat, hogy karácsonyi céges partira készülők alaposan a zsebükbe tudjanak nyúlni.

Ön számára is ilyen fontos a karácsonyi céges parti? Ha igen, mennyi időt tölt készülődéssel?

Oszd meg másokkal is!
Mustra