Lakatos Márk: A 3. évezred tényleg a nőké!

Valószínűleg a 3. évezred tényleg a hölgyeké. Lehet, hogy vissza kell térni a matriarchátushoz, hiszen az emberi civilizáció során már annyiszor működött sikeresen. Minden bizonnyal egy nők uralta társadalomban a melegeknek is sokkal megbecsültebb szerepe lenne, hiszen empatikusabban tudják átérezni a nők problémáit, mint a heteroszexuális férfiak…

eva250

Éva, a Szeretem a testem keddi adásának főszereplője egy elképesztő nő! Három kocsmát vezet, ápolónőként éjszakai ügyeleteket végez, közben figyel a háztartására, az élettársára, kislányára, anyósára, és mind emellett kb. 25 éve a legkülönfélébb harcművészeti ágakat űzi. Többszörös thai boksz bajnok, és edző. Ez az önéletrajz három nőnek is elég lenne. Vékony, sportos, egy deka súlyfelesleg sincs rajta, és mégsem boldog! 100 nőből 98 a fél karját odaadná az alakjáért, ő viszont elégedetlen magával. Úgy érzi, hogy nem elég nőies, és azt gondolja a férfiak sem bánnak úgy vele, mint egy nővel. Én persze rögtön megkérdeztem tőle, hogy ezen miért csodálkozik. Számomra a legérdekesebb tanulság az Évával való találkozásban az volt, hogy mennyire nem tudjuk elfogadni a döntéseink következményeit. Egy olyan hölgy, aki 25 éve edzi a testét, és verekszik, nem gondolhatja komolyan, hogy ez nem hat ki az alakjára. Viszont ettől még lehet nőies, sőt szexi. És csak a viselkedésén múlik, hogy az edzőtársai hátba veregetik-e, vagy megadják a nőnek járó tiszteletet.

eva450

Lakatos Márk a Tejben-vajban vendégbloggere, posztjait a Viasat3 támogatja. A Szeretem a testem korábbi adásai megtekinthetőek itt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek