A méregdrága cipőket alkotó Jimmy Choo számára nem a haszon a legfontosabb

Miközben a Jimmy Choo és az H&M kellő felhajtással beharangozott, megfizethető árú kollekciója szombaton debütál az üzletekben, addig a cég egyik, malajziai születésű alapítója inkább a háttérből figyeli az eseményeket, és azzal foglalkozik, amit leginkább szeret. Azaz egyéni megrendelésre tervez cipőket a Jimmy Choo Couture londoni főhadiszállásán a Connaught Streeten. A divatházat még 1996-ban alapította Tamara Mellon és Jimmy Choo, aki 2001-ben úgy döntött, hogy csak és kizárólag egyedi darabokkal hajlandó foglalkozni, és ötvenszázalékos részesedését eladta egy befektetési cégnek. A szakítást a pletykák szerint egyébként a Mellon és Choo között feszülő kreatív ellentétek okozták.

choo250

Jimmy Choo, aki részben édesapjától, részben egy londoni iskolában tanulta ki a cipészmesterséget, az angol lapnak elmondta, hogy leginkább az építészekhez szereti hasonlítani magát, hiszen úgy véli, hogy a cipő tulajdonképpen olyan, mint egy ház alapja. Ha valami ugyanis nem stimmel az alappal, a ház sem áll majd rendesen, ugyanez a helyzet a nők egyensúlyával. Londoni műhelyében természetesen minden ügyfél lábáról gondosan méretet vesznek. Persze a szakértelemnek és az odaadásnak megvan az ára. A legolcsóbb cipő 650 fontot (kb. 194 ezer forintot) kóstál, ám ez mintha a válság ellenére nem igazán zavarná az ügyfeleket. „A cipőim gyönyörűek, de egyúttal strapabíróak és tökéletesen passzolnak viselőjük lábára. Valóban vannak olyan sikkes cipők, amik olcsóbbak az enyéimnél, de vajon azok is ennyire illenek a vásárlók lábára, vannak ennyire starapabíróak? Az ügyfeleim az örökkévalóságig megtartják a cipőimet” –tette hozzá a Telegraphnak nyilatkozó tervező.

És hogy bánja-e, hogy a nevével fémjelzett cég, amihez elvileg már szinte semmi köze nincs, kibővítette a termékválasztékot, és előrukkolt egy megfizethető kollekcióval? „Soha nem tudhatod, hogy mi fog történni. Számomra mindenesetre sokkal fontosabb a szakértelem, mint a nagy haszon. Hálás vagyok Tom Yeardye-nak (Mellon édesapja, aki egy 150 ezer fontos kölcsönnel segített beindítani a céget). Azt ígérte, hogy megváltoztatja az életem, és így is lett” – nyilatkozta Choo.

Az interjú során egyébként nem igazán tért ki Mellonra, csupán annyit mondott, hogy rendszeresen felhívja lelki vezetőjét, a 37 éves Eddie Wongot, aki segít neki abban, hogy jól tudja kezelni a dühét. „Régen nagyon dühös lettem, amikor a cipészek valamit elrontottak. Wong egyúttal arra is megtanított, hogy ne legyek féltékeny. Így most már szívesen adom át a tudásom a fiatalabb nemzedéknek, nem zavar, ha egy nap majd ők lesznek a versenytársaim” – tette hozzá.

A tervező, egyúttal azt is felidézte, hogy Lady Diana milyen fontos szerepet játszott karrierjében. A walesi hercegné 1986-ban találkozott először a cipőkészítő mesterrel. „Lady Di nagyon sokat segített. Megbízott bennem, és több éven keresztül én készítettem a cipőit. Titokban tartottam, senki nem tudott róla. Bár hercegnő volt, az egyszerű dolgokat kedvelte. A papucscipőket szerette, de én inkább szandált adtam volna rá, mert tökéletes lába volt. Szívesen beszélgetett a különböző ötletekről, és semmire sem mondott nemet. Amikor alkalmi cipőket kezdtem tervezni számára, mindenkinek feltűnt. Bármit is vett fel, az emberek hasonló holmikra vágytak. Csodálatos személy volt. Az utolsó cipőt, egy aranyszínű, lapos talpú lábbelit röviddel a halála előtt készítettem el számára” – emlékezett vissza Choo, akinek ezen kreációját sajnos már nem kapta kézhez Diana.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek