Világítós habfotel lufikból

Zanza!

Rich Gilbert a SuperFoam szék készítésével azt szerette volna demonstrálni, mennyire vagyunk képesek módosítva reprodukálni a természetben előforduló anyagok szerkezetét. „A szék a hálós hab struktúrák természetbeni előfordulásainak újbóli létrehozása” – mondja alkotásáról Gilbert, aki öntési technikát alkalmaz, így saját kedve szerint tudja formálni és manipulálni az anyagot.

szek1

A gyártási folyamat során léggömböket és egy műanyag dobozt - a világításnak – rak egy fadobozba, majd erre önti rá a folyékony állapotban lévő habot. Miután az anyag megszilárdult, a lufikat kiszedi, és ennek köszönhetjük a lyukacsos formát. A tervező honlapjára egy videót is feltett, melyből csupán lassítva lehet kikövetkeztetni, mit és hogyan csinál.

A jelenleg is tanulmányait folytató tervező azonban nem csak a székek területén jártas, készített saját társasjátékot is. Az AdinkraHene a GoGlobal elnevezésű projekt részeként készül, melynek az volt a célja, hogy a Royal College Of Art diákjai olyan dolgokat alkossanak, melyet a ghánaiak könnyen ám mégis jó minőségben elő tudnak állítani. A stratégiai játék az ötletesség és a kreativitás mellett azt is célul tűzze, hogy a játékosok jobban megismerjék Ghána világát a szimbólumok segítségével. Emellett kitalált egy olyan szerkezetet, ami kiemeli a tojást a vízből, ha az már megfőtt, van saját tervezésű 3D kamerája, és a HP számára is tervezett fejhallgatókat.

szek2
Blogmustra