Simon Cowell 1979. óta ugyanabban a pólóban jár

A fenti fotó 1979-ben készül Simon Cowellről. A későbbi médiamogul ekkor még csak egy egyszerű tinédzser volt, akiről máris gyanítani lehetett, hogy nem fog engedni a divat '80-as években csábító túlkapásainak. De azt nyilván nem sokan gondolták, hogy az azt követő évtizedek sem fognak változtatni stílusán. És azt sem, hogy 30 éven belül az övé lesz az egyik legnagyobb név a könnyűzenében.

Ha összevetjük a régi képet például azzal a fentivel, ami néhány éve készült róla a Nickelodeon csatorna díjkiosztóján, azt látjuk, hogy az összeállítás nem sokat változott. Egyedül a nadrágtartót hagyta el, de egyébként maradt a fehér pólónál és a farmernél. Az alábbi képek azt mutatják, hogy még a cipők terén sem gyönyörködteti a változatosság.

Azért találtunk egy fotót, amely Cowellt kivételesen fekete felsőben ábrázolja. Sőt, úgy látszik, hogy amikor igazán kicsapongani van kedve, a fehéret néha valami alig érzékelhetően zöldes-drappos árnyalatra cseréli. De az is lehet, hogy csak a fotó csalóka.

Néha előfordul, hogy a klasszikus összeállítást a tehetségkutatók királya napszemüveggel egészíti ki. Azzal a klasszikus fazonnal, amit én teljesen tévesen pandanapszemüvegnek hívok.

Mint tudjuk, Simon Cowell botoxoztat, és ezt be is vallja. Ezért kizárt, hogy azért járna mindenhova évtizedek óta ugyanolyan fehér póló plusz farmer összeállításban, mert nem érdekli, hogy néz ki. Tekintve, hogy a Pop Idol, az X Factor és a ...Got Talent műsorok atyjaként és Leona Lewis meg egy rakás másik popsztár menedzsereként a showbiznisz leggazdagabb emberei közé tartozik, nyilván szóba se jön, hogy ne tudna magának bármit megengedni. Hiú is, gazdag is, mégsem öltözködik. Ennek a hétnek Simon Cowell az elképesztően öltözködő celebje, aki, ha nincs öltönyviselésre kényszerítve, 30 éve tökugyanúgy néz ki. Aki érti, magyarázza meg.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek