Tavasszal felesleges a szemöldök

A 2010-es tavaszi kollekciókat felvonultató divatbemutatókon eltűntek a szemöldökök, legalábbis a kifutón sétáló modellekről, írja a New York Magazine, ami nem jósol nagy jövőt az új trend való életbe történő átültetésének. Persze az új mániának praktikus oldala is van: naponta pár percet spórolhatunk magunknak, ami azzal telik, hogy kiszedegetjük a felesleges szálakat.

szem450

A New York Magazine szerint nem kell egyből a szemöldök leborotválására gondolni, mert akár egy kis szőkítéssel is megoldható a nem kívánt ívek eltüntetése. Hogy pedig tényleg ez az új trend, arra bizonyítékként hozzuk a Lanvint és Jonathan Saunderst, akik a szemöldök arcbamosását úgy próbálták megvalósítani, hogy sárgára festették azt. A Bottega Veneta modellje, Chanel Iman például ennek nem igazán örült: bevallása szerint úgy érezte magát, mint egy űrlény. Épp a sci-fi vezette Alexander McQueent, aki annyira igyekezett ET-sre maszkíroztatni modelljeinek arcát, amennyire csak tudta.

A Givenchy sem maradt ki a sorból, ők őszi kampányukat valósították meg a kifutón, míg a Prada modelljei a borotvált szemöldök-imidzset vitték színpadra.

A New York Magazine szerint elképzelhető, hogy a hétköznapokban nem lesz általános az új kifutótrend, a modellek mégis követni fogják a divatot, hiszen 1997-ben Karen Elson bebizonyította, egy olasz Vogue-címlapért érdemes megválni a szemöldöktől.

szem451

A New York Times Lauren Boyle divattanácsadót kérdezte meg a szemöldökmentes létről, mire Boyle kifejtette, az arc meghatározó részének eltüntetése nemcsak a gesztusainkból vesz vissza és mechanikusabbá tesz minket, de megfoszt a szexualitásunktól is. Ön megválna a szemöldökétől, hogy trendi legyen?

Oszd meg másokkal is!
Mustra