A válság miatt leáldozott a furcsa külsejű modelleknek?

A Wall Street Journal állítása szerint a gazdasági világválság miatt a különleges, mondhatni furcsa külsejű modellek helyét átlagosabb, klasszikus szépségű kolléganőik veszik át.

prada450

Érvelésük szerint az emberek nem biztos, hogy szívesen áldoznak például háromezer dollárt egy olyan táskára, amit egy extrém külsejű lánnyal reklámoznak, a cégek pedig most nem szívesen kockáztatnak, maradnak a szomszéd csaj-típusú reklámarcoknál.

Ranya Mordanova
Ranya Mordanova

Természetesen, amikor éppen nincs recesszió, a vásárlók szívesen költik a pénzüket bármilyen luxustermékre, attól függetlenül, hogy kinek az arcmása látható az adott holmi mellett, állítják a szakértők. „Az okosabb ügynökségek a természetesebb külsejű lányokat fogják előnyben részesítni. Kevésbé lesznek hajlandóak dollárezreket ölni olyan csontsovány modellekbe, akiknek furcsa a hajuk és az egész megjelenésük” – nyilatkozta Roman Young, a Wilhemina modellügynökség egyik munkatársa. A Wall Street Journal a Prada őszi kampányának egyik arcával, Ymre Stiekemával próbálja bizonyítani állítását.

Kristen McMenamy
Kristen McMenamy

A NYM szerint azonban a feltupírozott hajú, vörös szemfestéket, pántos csizmákat és a Gladiátor című filmet idéző ruhákat viselő modellek láttán nem feltétlenül az átlagos szó jut elsőre az eszükbe azoknak az embereknek, akik nem a divatszakmában dolgoznak, vagy nem igazán érdeklődnek iránta. Ugyanez a helyzet a Givenchy új reklámarcával, a szőkített szemöldökű Ranya Mordanovával, aki szintén nem úgy néz ki, mint a lány a szomszédból. A Lanvin szintén nem tartja magát a Wall Street Journal által felvázolt csapásirányhoz, ők ugyanis egy kissé férfias, 42 éves Kristen McMenamyt kérték fel őszi reklámkampányukhoz. Micki Schneider, az Elite ügyvezető igazgatója is ezen a véleményen van, szerinte a divatvilágában mindig lesz helye a hétköznapinak cseppet sem mondható lányok számára. Igaz, az amerikaiak valóban a „könnyebben emészthető” külsejű modellekre vágynak.

Ön szerint valóban leáldozott az extrém külsejű modelleknek a gazdasági válsággal?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek