Daniel Radcliffe és a férfidekoltázsok szabályai

Akárhogy drukkolok, nem tűnnek el a szinte női dekoltázshoz hasonlóan mélyen kivágott férfitrikók és –pólók a föld színéről. Bár úgy tűnik, mintha az utóbbi időben kevesebben hordanának ilyet, de ettől még Daniel Radcliffe-nek éppen a héten jutott eszébe elővenni megint egy ilyen merészen kivágott felsőt. A húzást már csak azért is követte kisebb megrökönyödés, mert a Harry Pottert alakító színész egyben mellkasszőrt is villantott.

Ha veszünk egy mély levegőt, és visszatekintünk a kigombolva hagyott ing helyébe lépő, merészen „dekoltált” férfifelsők történetére, azt tapasztaljuk, hogy még a hozzám hasonló ellendrukkerek sem ragadtathatják magukat olyan kijelentésre, hogy „aki ilyet hord, az egy jó nagy paraszt”, tekintve, hogy Daniel Radcliffe előtt többek között Mickey Rourke-ot és Stinget dekoltázsát is láthattuk már (az alul jobbról látható Peter Andréról inkább ne nyilatkozzunk).

Hogyan hordják a férfiak a mellkasvillantó pólót?

Az viszont mostanáig aranyszabálynak tűnt, hogy a túlméretes kivágásból nem látszódhat ki mellkasszőr. Sőt az a jó, ha az izgató(nak szánt) háromszögben egy tetoválás vagy medál vagy ezek kombinációja látszik. A testét különben sem szégyellő Daniel Radcliffe, ha másért nem, már önmagában ezért szimpatikus kell, hogy legyen. Ha már dekoltált pólót vesz fel, legalább felrúgja a szabályokat. Csináltunk szavazást a mellkasvillantó felsőkről, lehet véleményt nyilvánítani.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek