Ősszel a pink szájjal hódíthatunk

Zanza!

Az őszi sminktrendnek azok örülnek majd, akik gyerekkorukban nagy örömmel próbálgatták a háztartásban talált Mystic rúzsokat.

A tavaszi Milánói Divathéten egyértelművé vált az üzenet, hogy idén összel nem kerülhetjük el, hogy visszatérjenek a nyolcvanas éveket idéző válltömések. A divatos női sziluett erősen kitömött vállat és keskeny derék és csípővonalat jelent majd, bárhogy is tiltakozunk ellene. A magyar divattervezők új generációja már reagált is a legújabb trendre, sőt, egyikük őszintén rajong is a Dallast idéző blézerekért. Az őszi sminktrendnek pedig azok örülnek majd, akik gyerekkorukban nagy örömmel próbálgatták a háztartásban talált Mystic rúzsokat, és izgalommal töltötte őket az élmény, ahogyan az eredetileg zöld vagy kék rúd a szájon egészen komoly színbeli változáson ment keresztül, és még eltávolítani sem egyszerű.

A harsány szájfestés kötelező elem lesz az ősszel a fashion victimek számára, legalábbis Gordon Espinet a MAC igazgatójaként tevékenykedő sminkmester egy interjújában erről beszélt. Mint elmondta, az ajakfestés lesz a hangsúlyos az őszi sminktrendben, és nem is akármilyen feltűnő színekhez nyúljunk: szerinte a neonszínek jönnek vissza ismét, a pink és a fukszia ajakrúzs lesz a legkelendőbb áru. Ami a szemfestést illeti, a sminkmester szerint a szemhéjtusra egy darabig nem lesz szükségünk, ismét a füstösebb szemfestési technikát gyakorolhatjuk, és várhatóan a szürke, az antracit és a bazaltszín jön divatba.

pink lip

Az élénk színű rúzsok ázsiójának nem tett túl jót, hogy idén nyáron újból felvetődött a rúzsok ólomszennyezésének a témája. A rúzs ártalmasságáról folyó vita már jó néhány éve tart, nemrég azonban a New York Times ismét felmelegítette a rúzsvitát – persze, náluk is van uborkaszezon, nincs viszont fuzáriumbotrányuk. Az egyik fél állítja, ólom majdnem minden rúzsban található, és az egészségkárosodást okoz. A másik oldal szerint a rúzsokban található ólommennyiség manapság már minimális. Egyelőre nincs szabályozás arra nézve, egy-egy kozmetikum legfeljebb mennyi nehézfémet tartalmazhat, így a gyártók jóindulatára vagyunk bízva.

Előzőleg a negyvenes évek legfontosabb sminktrendje, a vérvörös ajak terjedt el. Abból az alkalomból összeállítottunk egy listát arról, mire érdemes figyelni, ha a megfelelő árnyalatot szeretnénk kiválasztani. Ez a négyes szabály megfontolandó a megfelelő pink szín kiválasztásánál is.

Blogmustra