Ékszerekkel ünnepel Rómában a Bulgari

Páratlan ékszerkiállítással ünnepli Rómában fennállásának 125. évfordulóját a legendás Bulgari ékszerház, amely a Történelem és az örökkévalóság között címmel mutatja be ékszerterveinek fejlődését azóta, hogy 1884-ben a via Sistinán megnyílt az első üzlete.

A maga nemében első ilyen jellegű kiállítás a Palazzo delle Esposizioni termeiben kapott helyet. A felsorakoztatott száz ékszer, óra és műtárgy értéke miatt rendkívüli biztonsági intézkedések övezik a tárlatot.

A nagyközönség elé tárt ékszerek közül több a Bulgari Vintage Collection része, amely páratlan történelmi gyűjtemény, és amelynek darabjai eddig a Bulgari széfjeiben pihentek. Az ékszerek másik része magángyűjteményekből származik. A kiállítás a ház történetét időrendben bemutatva nyolc szekcióra bontható, az elsőben a legenda alapítójának, a jó szerencse reményében Görögországból Itáliába vándorolt Szotiriosz Voulgarisznak a munkái láthatók.

A második rész a húszas-harmincas évek csillogását idézi fel, akkoriban az art deco által diktált stílusvilágot Voulgarisz három fia vitte sikerre a cégnél. A harmadik szekcióban a negyvenes és ötvenes években érvényesülő francia iskola szépségei csodálhatók meg, ekkor már olyan neves vevői voltak a via Condotti 10 alatt álló üzletnek, mint Nelson Rockefeller, Gary Cooper, Clark Gable vagy éppen Marlene Dietrich.

A hatvanas évek a stilizált formák és a letisztult vonalak időszakát jelentették a cég történetében; ez idő tájt Grace Kelly, Audrey Hepburn és Liz Taylor érezte úgy, hogy élete nem teljes Bulgari-ékszer nélkül. Utóbbi hölgyet a kezére pályázó Eddie Fischer ezzel a mondattal vette le a lábáról: "Az egyetlen szó, amit olaszul akarok neked mondani, az a Bulgari".

A hetvenes éveket bemutató teremben a pop art, a nyolcvanas évtized ékszerdivatját ábrázoló galériában az innováció volt az úr. A kilencvenes évek terme már az olyan sztárok korszaka, mint Madonna. Az utolsó teremben a millennium csodái tekinthetők meg.

Az egyes termeket kisebb szekciók kötik össze, van amelyik a híres márkanév formáit mutatja be, de akad egy dolce vita rész is, amelyben az Anna Magnani, Gina Lollobrigida és Monica Vitti által viselt ékszerek láthatók.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek