Április elején nyílt meg egy New York-i galériában a Society of Illustrators és a The Leslie-Lohman Gay Art Foundation közös kiállítása, aminek a keretében a divatlapok grafikusainak állítanak emléket, akiknek a divatfotók elterjedése óta egyre kevesebb a munkájuk. A The Line of Fashion című kiállítás a XX. Század legismertebb divatillusztrátorait mutatja be, kezdve Kenneth Paul Blockkal, René Bouche-on át, J.C. Leyendeckerig.
Innen Budapestről nézve talán annyiban érdekes a kiállítás, hogy a divatmagazinok jövőbeli képi világáról két dolgot is megjósolhat, de előtte gyorsan vegyük át, hogyan lett a divatillusztráció egyre népszerűtlenebb, és ugyanakkor a grafikusok miért tartják sokkal jobbnak, mint a fotókat.
„1963-tól kezdve a fotók egyre nagyobb tempóban vették át a divatillusztrációk helyét. Ha van egy elfogadható fotód és van egy elfogadható illusztrációd, akkor a jó illusztráció mindig többet fog mondani egy jó fotónál. A fotók és illusztrációk váltakozása nagyon élővé tesz egy újságot. A fotók és az illusztrációk karaktere megélénkíti a magazint. A grafikusra jellemző vonalak és az illusztráció stílusa összetéveszthetetlen egyéniséget ad. Ezzel szemben ma, az újságárusoknál a magazinok borítóin csak a tökéletes, gyönyörű, kreált arcú nőket látjuk, akik abszolút felcserélhetőek. A legtöbb esetben egy divatmagazin egyedisége csak a címében jelentkezik” – vázolt fel borongós képet a 2004-ben elhunyt René Gruau legendás grafikus.
A grafikusok azzal érvelnek még általában a képek mellett, hogy míg egy divatfotón sokszor a ruha hátrányára érvényesül a háttér és a modell, addig ez egy grafikánál nehezen fordulhat elő. Az illusztráció szerves részét képezi a ruha, harmonizálva a viselő figurával, a háttérrel és a grafika egészével.
Az egyszerűbb elkészíthetőség miatt a fényképek viszont szép lassan átvették a grafikák helyét. Merthogy egy divatgrafika is ugyanúgy egy modellről készül - ezen a képen például a kiállítás kurátora, Robert W. Richards divatgrafikus látható munka közben -, mint a fénykép, csak jóval több idő alatt, tehát drágább is és összetettebb is elkészíteni. Mára viszont a fotók elvesztették a hitelüket az állandó „Photoshop!”, „Retusált!”, „Fotosoooooop!” felkiáltások miatt egy-egy feltűnően gyurmaszerűre sikerült retusálás után. Egy képen hamarabb keresünk eltűntetett köldököt, hiányzó kart, deformálódott csípőt, mint hogy megnézzük, mégis kinek, milyen termékét reklámozzák.
Ez a kiállítás tehát két dolgot jelenthet majd a későbbiekre nézve. Vagy marad a photoshop-valóság, és azzal, hogy kirakták a galéria falára a divatillusztrációkat, örökre elköszönhetünk tőlük, vagy éppen az ellenkezőjéről. Azzal, hogy kirakták őket a galéria falára, igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy ez a műfaj a mai napig létezik, és hiteles és nagyon egyedivé tud tenni egy magazint, aminek köszönhetően talán néhány év múlva visszatérnek az ilyen jellegű képek a magazinokba.
