2000-ben ettem először mángoldot. Soha nem fogom elfelejteni. Horvátország, tengerparti kis étterem, naplemente, viszi a sót a szél, a tányéron roston sült friss tintahal és fokhagymás mángold. Én meg hülyére bőgtem magam egy ezígyúgysemfogműködnilássukbe típusú szakítás miatt. Azért a mángold csak bevésődött, pedig rohadtul nem tudott érdekelni semmi. Dráma volt ezerrel. Drámát azóta maradéktalanul kinőttem, de a mángold maradt.
A mángold a legegyszerűbben körülírva: Spenót De Luxe. Pénteken a Nagycsarnokban bóklásztunk Macaroonnal, hülyére udvaroltattuk magunkat közös henteseinkkel és aztán kiderült, az egyik zöldségesünk is közös. Volt mángoldja, Macaroon rábeszélt, itt van a hűtőben. Őrület, azóta nem ettem mángoldot. Pedig volt minden az elmúlt kilenc évben.
Mindennél jobb tintahallal. Legjobb barátja a fokhagyma. Isteni tengeri halakkal. És sós sonkával, füstölt tarjával, száraz kecskesajttal, grillezett camemberttel, szereti a tejszínt, mascarponét, szerecsendiót és a borsot.
Köretnek elkészíteni pofonegyszerű, első próbálkozásnak ezt ajánlanám: levelekre bontom a növényt, forró olívaolajon fedő alatt megpárolom, sózom, fokhagymázom, esetleg egy kis sajtot morzsolok rá és örülök az életnek. Még egy esetleges ezígyúgysemfogműködnilássukbe eset után is. Najó, arra nem vigasz.
