Mi a helyzet két hónappal a kéthetes diéta után?

Januárban végigcsináltam a kéthetes bécsi diétát. Így, és ezért. Egy diétánál a hosszú távú eredmények számítanak, nem az, hogyha nem eszek egy hétig, kiürülnek a beleim, hurrá két kiló mínusz. Akkor, január elején, 71 kilóról indultam, és a két hét alatt fogytam négyet. Azóta eltelt két hónap, és múlt vasárnap 64 kiló voltam.

A diétát azért kezdtem el, hogy adjon egy löketet a lassan rám rakódott fölösleges tíz kiló lassú eltüntetéséhez. Valahogy el kellett kezdeni, valahogy ki kellett bírni az elejét, de ehhez valami motiváló, gyors eredményt felmutató módszer kellett. A kéthetes bevált.

Mi volt azóta? A négy kiló látszott, de nagyon kevés volt, mennem kellett tovább. Ami már nem volt olyan idegbaj, mint az első két hét. Persze volt idegbaj, de másért. Az ötödik hét környékén kezdtem rosszul kinézni. Fejre. Beesett az arcom, karikásak voltak a szemeim és a sajnos létező ráncaim is mintha elmélyültek volna. A hű, fogytál? kérdések helyett, te, valami bajod van? kaptam nap mint nap. Kicsit elkezdtem aggódni, hogy már harminc évesen az arcom és a fenekem között kell választanom? Na ne. Az úgy volt, hogy erre még van tíz évem, nem? Aztán ez mára elmúlt, fejem rendben, pedig azóta még fogytam.

A hat hét alatt eltűntetett három kiló nem volt fájdalmas. Az első bécsi két hét után minden dőzsnek számított, pont mint a rabbi tanmeséje a bakkecskével. Ha kényelmetlen állapotba kényszeríted magad egy időre, utána a félkényelmetlen is jó lesz. Az alkohol lenullázása nagy teher volt, nem vagyok alkesz, de egy jó étkezés nem kerek megfelelő kísérő nélkül. Azóta a bort kineveztem megfelelőnek és bevált. Étkezésekhez legfeljebb egy-két pohár bort iszom, sört havonta ha egyszer, töményet szintén. Futás után nem iszom többet sört, hiába esne mindennél jobban. A töményre pedig valahogy nincs igényem se, én se értem, nem ismerek magamra.

Sajnos az ételekkel már nehezebb, de azokkal se kínlódok annyit, csak tartom magam az átütemezéshez. Vacsorára csak húst és zöldet eszek, azt is keveset, néha annyit se. Ez nem könnyű, az éhesen lefekvés még mindig probléma, de nagyon hatékony fogyóeszköz. Ebédre ami tetszik, de nem sokat, talán azt hívják féladagnak, kivéve amikor megeszem egy közel kilós véres rostélyost, de hát annyi belefér, még szép. Édesség esetileg, (nem szeretem, így könnyű) reggeli egy bögre joghurt, zabpehely és mazsola. És nem nassolok. Egyáltalán. Soha. Semmit. Zabálni meg nem tudok, annyit eszem, hogy ne legyek éhes, aztán vége. Egészen furcsa, új, száraz érzés.

Sportból visszacsíptem a totális zabálás alatt lenyomott mennyiséghez képest, hetente 3-4-szer futok 4-5 kilométert és néha bringázok pár órát. Tavasz van, ezért kimerészkedtem egy atlétikapályára futni, régen is egy ilyenre jártam, a körözés megnyugtat és arra se kell figyelni mi van a lábam alatt. Salak, mi lenne. Még elég hideg volt amikor elkezdtem kijárni, így a lelkesítő csulázások se maradtak el, szerencsére az atlétikapályák nem kimondottan zsúfolt helyek, lehet vaddisznóskodni.

Hatvan kilóra kéne lemennem, nyárra menni fog, 176 centihez jó lesz. Ha megvan, veszek egy mérleget, ami 62-nél sípol, akkor talán nem ugrok fel újra 70 fölé a következő tíz évben. Ha valaki hasonlóba fogna, használja a linkeket, sok sikert! Ha egy gasztrobloggernek sikerült, mindenkinek fog. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra