Semmire. Illetve mégis. Egy helye van neki. Egyetlenegy.
A quesadilla.
Az 1500, sőt, 999 ft/kg-os áron árult „sajt” nem tudom, miből lehet, de íze nem sok van, csak csúnya zsír az egész. A csúnya zsír az, amelynek brutális energiatartalma nem párosul élvezeti értékkel. A szép zsírok például az agyvelő, csontvelő, spanyol sonka szélén ránk mosolygó fehér csík, a libatöpörtyű, az ikrás kacsazsír, és hasonlók.
A trappistának nincs íze és marhára gyanús, hogy a marhához oly’ kevés köze lehet. De az állaga, és alacsony olvadáspontja (a magas zsírtartalom, ugye) és nem létező íze megfelelő quesadilla-sajttá teszi.
A quesadilla a kukoricaliszt-tortillába olvasztott sajt, szószokkal, esetleg más hozzávalókkal és félbehajtva. Elkészítése egyszerű és elég sikeres kompozíció. Természetesen lehet sajtokból is készíteni, nem csak trappistából, de így jön ki a legszebben a kukorica íze. Meleg teflonserpenyőbe dobok három tortillát (Pesten most a Tacos Locosban árulják a legjobbat, 95%-os, szerintem jobbat Mexikón kívül nem is lehet előállítani, az az 5% a hazai pálya behozhatatlan illata, levegője) rászelem vékonyan a sajtot és lefedem. Nem szabad magas lángon készíteni, mert a tortilla megkeményedik. Amikor megolvadt, meglocsolom némi csípős szósszal, pár csepp citrom (lime jobb) és megeszem, majd bekészítem a következő kört. Fejenként 20 deka sajt könnyedén eltűnik ezen a módon.
